Állati
„Tolvaj közmunkásoknak” Csíki sör – Lázár színeváltozása

Nagy utat tett meg Lázár János az általa tolvajnak ítélt közmunkások megítélésében. Kampányhaknija közepette Csiki sört osztott nekik és kellemes ünnepet kívánt. Lehet, hogy úgy gondolta, hogy a piás közmunkás munkája végeztével fáradtan tuti hazatántorog?
Lázár vastag bőre
„A kormánynak nem célja a közmunkában tartani senkit, a cél az, hogy legyen hova továbblépni.”
Közösségi oldalára azzal a megjegyzéssel tette ki posztját, hogy „őszinte beszélgetéseket folytatott Makón, Csandápalotán, Pitvaroson, Székkutason, Magyarcsanádon és Apátfalván a helyi közmunkásokkal.
Mielőtt bárki elérzékenyülne, érdemes emlékezni arra, amikor nem pont ezt nyilatkozta velük kapcsolatban:
A Makói Csípős információi szerint csütörtök reggelre az összes makói közmunkást összeverbuválták, hogy először a polgármester, majd a körzet fideszes képviselőjelöltje, Lázár János szóljon hozzájuk pár szót. Ha már úgy hozta a sors, hogy találkoztak, akkor a kancelláriaminiszter nem engedhette, hogy a korábban általa letolvajozott közmunkások üres kézzel térjenek haza.
Minden megjelent közmunkás kapott egy ajándékcsomagot, amely húsvéti sonkát, kalácsot, tormát és két darab narancsot tartalmazott. A csomag mellett mindenki kapott hat üveg Csíki sört is, mert Lázár elmondása szerint
“nagyon jó viszonyt ápol a sörgyár tulajdonosával”
Arra a kérdésre, hogy mit értett az inkriminált megjegyzése alatt azt felelte, hogy így szokott hülyéskedni. Aki ezt beveszi, az valóban megérdemli.
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!