Út a hatalomba – Az összes Putyin-hívő figyelmébe

A Szovjetunió utolsó évtizedeiben, amikor a hidegháborús feszültség még mindig meghatározta a nemzetközi politikát, Vlagyimir Putyinnal együtt számos fiatal tehetség választotta a katonai- és hírszerzői pályát hazafias kötelességtudattól, karrierista ambícióktól, vagy egyszerűen a stabilitás ígéretétől vezérelve.

A kezdetek: Leningrádtól a Lubjankáig

Egy ilyen ember volt az a leningrádi fiatal is, aki később meghatározó szereplővé vált a posztszovjet Oroszország politikai életében. Pályája első szakaszát a hírhedt KGB-ben töltötte – ott, ahol a hatalom gyakorlásának sajátos technikáit tanulta meg. A szóban forgó politikus 1952-ben született, a második világháború után újjáépülő Szovjetunió egyik fontos városában, Leningrádban. Már fiatal korában érdeklődést mutatott a hírszerzés világa iránt. A legenda szerint maga kereste fel a KGB-t, hogy érdeklődjön a belépés lehetőségeiről – ami még a szigorúan zárt rendszerben is ritkaságszámba ment. Ezt a történetet később maga is megerősítette, bár hozzá kell tenni, hogy a szervezethez való bekerülés akkoriban sem történt egyszerűen jelentkezés útján. Egyetemi évei alatt a jogi karon tanult, ami megalapozta a felvételét a KGB kötelékébe. A hivatalos karrierút a hírszerzés belső részlegein keresztül vezetett, majd a fiatal ügynököt a külföldi szolgálatra is felkészítették. Ennek eredményeképpen került később az NDK-ba, az akkor még létező keletnémet állam területére, ahol a szovjet titkosszolgálat egyik kirendeltségén dolgozott Drezdában.

A drezdai évek: a „háttérember”

A drezdai állomás nem számított különösebben nagy presztízsű helynek a KGB-hierarchiában, de kétségtelenül fontos tapasztalatot jelentett. A korabeli források és visszaemlékezések szerint Putyin elsősorban információgyűjtéssel, kapcsolattartással és a keletnémet Stasi-val való együttműködéssel foglalkozott. Az ilyen típusú munka nemcsak diszkréciót, de magas fokú pszichológiai érzéket és lojalitást is igényelt. A berlini fal leomlását követően a drezdai központot is elérte a kelet-európai változások szele. A nyugati világba való átmenet időszakában a helyi lakosság körében nőtt a feszültség és a szovjet jelenlét legitimitása is megkérdőjeleződött. Egyes elbeszélések szerint a helyi pártiroda előtt tüntetők is megjelentek és az ott dolgozók nem kaptak egyértelmű utasítást Moszkvából a teendőikről. Ez a helyzet jól mutatta, hogy a Szovjetunió központi irányítása mennyire megingott a rendszer végső éveiben.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

A „siloviki”-k

A Szovjetunió összeomlása után a hírszerzői karrier is véget ért, de a titkosszolgálati múlt nem veszett el – csak új keretek közé került. Az egykori KGB-ügynök hamarosan civil pozícióban tűnt fel a szülővárosában, ahol az egyik reformpárti polgármester mellett kezdett dolgozni. Ezt az időszakot sokan a tanulás éveinek tartják: megfigyelte a hatalom működését a posztszovjet zűrzavar közepette, és közben kapcsolatokat épített gazdasági, politikai és titkosszolgálati körökben egyaránt. Ahogy Moszkvába került, és fokozatosan emelkedett egyre magasabb pozíciókba, múltját sosem tagadta meg. Bár nyilvánosan ritkán beszélt KGB-s éveiről, az ott elsajátított módszerek – a lojalitás jelentősége, a hatalom koncentrációja, az információ kontrollja – visszaköszöntek későbbi politikai stílusában is. A „siloviki”, vagyis az erőszakszervezetekből érkező politikusok csoportja a 2000-es évek Oroszországában egyre meghatározóbbá vált – ebben a közegben a KGB-s múlt nemhogy hátrányt, hanem kifejezett előnyt jelentett.

Vlagyimir Putyin két világ határán

Az egykori ügynök életútja jól példázza, hogyan lehetett a Szovjetunióban szerzett tapasztalatokat újraértelmezni a kapitalista, de tekintélyelvű posztszovjet rendszerben. A titkosszolgálati gondolkodás – amely az információhoz való hozzáférést, a döntéshozatal zártságát és a biztonsági struktúrák fölötti ellenőrzést helyezi előtérbe – nem csupán múltbeli örökség, hanem jelenkori hatalomtechnika is.

A politikus története így nem csupán egy emberi pályaívről szól, hanem egy egész korszakról: arról, hogyan alakította a hidegháború utáni világot azoknak a férfiaknak a generációja, akik még a vörös csillag alatt tanulták meg, mit jelent az államot szolgálni – és mit jelent, ha az állam végül őket szolgálja.

Csak úgy

Fontos volt ismét bemutatni annak az embernek a pályáját, akit magyar kormánykörökben oly nagyra tartanak, és akikkel követőik is egyetértenek. Emlékezzünk, Roland Raegen az Egyesült Államok 40. elnöke, hogy nevezte a Szovjetuniót, vagy ha úgy jobban tetszik a CCCP-t: a „gonosz birodalma”,  Vlagyimir Putyin létrehozta ennek az új, 2.0 verzióját.

Több a soknál

Most már tényleg álljon meg a menet: húsdarálót ajándékoztak Putyinék a fronton meghalt orosz katonák édesanyjainak?