Ez a nap
Addig nincs eredményközlés, amíg minden szavazókör be nem zár
Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.
A Bocskai úton és Londonban még mindig hosszú a sor
Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatta a választásnapi eseményekről.
Mint mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerület jól áll, bár itt napközben hosszú sorok voltak.
Ugyanakkor – mint mondta – a XI. kerületben „tragikus” a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor.
Jelezte: Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket. A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen.
A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak. Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere – mondta Pálffy Ilona.
Az NVI akkor „élesíti” a szavazatösszesítő rendszert, amikor minden szavazókör bezárt
Ez azt jelenti, hogy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és a Nemzeti Választási Rendszerben az eredményt rögzítik is, az azonban nem jelenik meg a nyilvános www.valasztas.hu oldalon.
Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI „élesíti” a szavazatösszesítő rendszert és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz. Ez azt jelenti, hogy nem „nulláról” indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon.
(MTI)
Szerző
Friss
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba
- Az elegancia, „gyerekszoba” nem kapható az „újgazdag-boltban” – De az is lehet, (?) hogy az Orbán-lány a piacról öltözködik
- A „Magyar Péter-jelenségről”- A sajtószabadság a legkevésbé sem az igazságról szól
- Ujjé a Ligetben, gyereknapon is – Tisztelgés Kemény (Vitéz) Henrik emléke előtt
- Előzetesben a merénylet elkövetője – A legújabb hírek a meglőtt Robert Fico és kormánya állapotáról
- Bruck András: a 24. órában
- Medvegyev most éppen Lengyelországot fenyegeti – …és holnap, meg holnapután?
- Szívkirályok nyári horoszkópja
- Nem elég megszerezni egy mandátumot, be is kell tudni tölteni
- A merénylet és annak ízléstelen felhasználása