Sport
Dokumentumfilm készül Szilágyi Áronról
Egy mindenkiért – Tokió 2020 címmel a következő olimpiáig tartó időszak történéseit bemutató televíziós dokumentumfilm készül Szilágyi Áron kardvívóról.
„Azért választottam Áront, mert érdekelt a személyisége, különösen akkor, amikor edzőt váltott és saját maga döntött a sorsáról„ – mondta Muhi András Pires rendező, aki korábban a labdarúgó-válogatottról készített filmet.
Az együttműködés a 2016-os riói olimpia után kezdődött, Szilágyi bevallása szerint lelkesen fogadta az ötletet, és mint elmondta, azóta edzőtáborokban, versenyeken, vagy éppen az esküvőjén ott volt a stáb.
„Együtt voltunk örömben, bánatban, de bevallom, vesztes asszó utáni pillanatokban nehezebben viseltem a kamera jelenlétét” – árulta el.
A Vasas vívója a sajtóeseményen bevezetésként beszélt a számára a vártnál gyengébben sikerült múlt hétvégi Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupaversenyről, amelyen nem jutott be a legjobb 16 közé. Azt mondta, „nem rogyok meg ezután, már csak azért sem, mert jövő hét végén, a cancúni világkupán javíthatok”, majd bevallotta, hogy menedzserei hívták fel a figyelmét arra, hogy a riói olimpia óta még egyszer sem mondta ki, hogy folytatja-e Tokióig.
Egy mindenkiért
„Ez a legjobb alkalom, hogy kijelentsem, folytatom, mert nagyon motivál a harmadik olimpiai aranyérem, illetve a csapattal is megfogalmaztuk, hogy Tokióban újra fényessé tesszük a magyar kardot. Tizenkét év kiesett az életünkből, hiszen Pekingben hetedik lett a csapat, Londonba nem jutottunk ki, Rióban pedig nem rendeztek csapatversenyt férfi kardban.”
Arra a kérdésre, miként éli meg, hogy Szatmári András idei vb-aranyérmével felnőtt mellé, így válaszolt: „Andris klubtársam, barátom, 15-16 éve ismerjük egymást, nincs bennem irigység vele kapcsolatban. Bízom benne, hogy a következő két és fél évben is olyan egészséges rivalizáció lesz köztünk, ami nem bontja meg a csapategységet, hanem építi a pályafutásunkat”.
Arról is beszélt, hogy az olimpia utáni, 2017-es év nemcsak a sportról szólt, próbált visszaadni valamit a szponzoroknak a kapott támogatásért. A Generali egészségnagyköveteként részt vett az „Egészségpárbaj” kampányban, melyben hétköznapi emberek különböző párbajokra hívhatták ki őt. A díjkiosztó decemberben lesz, amikor hazatér a cancúni vk-ról.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő