Kultúra
Mozizz, ne háborúzz!- félszáz program országszerte

Eddig már száz szervezet jelezte csatlakozását a Magyar Filmalap által meghirdetett a magyar film napja elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek keretében mintegy 50 filmes programot szerveznek országszerte április 30-án.
Tisztelgés az első magyar mozgókép előtt
Sok budapesti helyszínnel együtt számos vidéki nagyvárosban, köztük Egerben, Miskolcon, Szegeden, Szekszárdon, Szombathelyen, több kisvárosban és falvakban is lesznek helyi szervezésű ünnepi programok – közölte a filmalap.
A magyar film napja ünneplését a filmalap azért kezdeményezte, hogy ezentúl minden évben saját szervezésű programokkal tisztelegjen az ország a magyar film nagy korszakai és alkotói előtt, az első magyar mozgókép, A táncz című film bemutatójának napján. Az alkotást 1901. április 30-án mutatták be.
A fő cél: visszahódítani a közönséget a magyar filmekre
A filmalap kezdeményezéséhez két hét alatt filmforgalmazók, mozik, oktatási intézmények, kulturális központok, könyvtárak, egyesületek és önkormányzatok csatlakoztak Adonytól Záhonyig, sőt még Erdélyben is, a helyszíneken filmes programokat, vetítéseket, beszélgetéseket és közönségtalálkozókat tartanak.
A magyar film napjára a filmalap felkérésére Szabó Kimmel Tamás, Ónodi Eszter, Petrik Andrea, Vecsei H. Miklós részvételével készült egy videó, amelyben a népszerű színészek arról vallanak, hogy mit jelent számukra a magyar film. A videó megtekinthető a filmalap Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán.
A filmalap fő céljainak egyike, hogy visszahódítsa a közönséget a magyar filmekre, és felhívja a figyelmet a mozizásra, mint értékes és emlékezetes közösségi élményre.
(MTI)
Szerző
Friss
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….