Banánköztársaság
A sorosozás nem kisvasút, ne hosszabbítsák meg
Nos, fogadjuk el, hogy az „ ellenzék ” beül a „ parlamentbe ”. Na de feltétel nélkül, néhány pozícióért..? Mégis: mit gondolnak, mit fog a Fidesz művelni..?
Kósa Lajos – nehogy meglepetés érjen bárkit is – jó előre elmondta, hogy az önkormányzati és az EP-választás a migráncsozásról fog szólni: „Minden induló jelöltnek fel kell vállalnia az álláspontját, hogy például beengedne-e menekülttábort a településére vagy küzdeni akar ellene.”
Menekülttáborok ellen küzdeni – nincs is ennél fölemelőbb, szebb föladat..!
És ebben már komoly gyakorlatunk van: nagy kár, hogy menekültek gyakorlatilag nincsenek is. Csak agresszió van, bárki ellen, mostanában már szinte naponta.
Szóval, arra gondoltam, megfogalmazok néhány föltételt, amelynek teljesítésétől tenném függővé a „parlamentbe” való beülésemet, ha én volnék az „ellenzék”…
1. A sorosozást ne hosszabbítsák meg!
Ellenkezőleg: azonnal hagyják abba, az eddigiekért kérjenek bocsánatot; a leghangosabban sorosozókat – kezdve Orbán Viktorral – távolítsák el a kormányból.
Hogy ez olyan követelmény, amelynek elfogadása vereséggé formálná a Fidesz „választási győzelmét”? Hát éppen ez az: ezért is kérdéses, mi értelme van beülni.
A sorosozást példátlan intenzitással művelte a bűnszervezet (tényleg: bűnszervezet mellé beülni..?); s hiába hazudja azt a magyar „külügyminiszter”, hogy „az antiszemitizmus vádja pedig teljes hazugság, Szijjártó ezt is visszautasítja, felújítjuk a zsinagógákat, megrendezzük a Maccabi Játékokat, és büntetjük a holokauszttagadást”, a tény nyilvánvaló, letagadhatatlan: a sorosozás a zsidóellenes indulatokra rájátszó gengszterfogás. (Megkérdezem újra: szabad-e olyan országban, amelynek vezetése immár évtizedek óta zsidózik, zsidó olimpiát rendezni? Illetve: szabad-e azon részt venni..?)
A sorosozás abbahagyására egyetlen indokot említek: nincs semmilyen tárgyi alapja. Példátlan gazemberség – és nyilvánvalóan folytatni fogják.
2. A brüsszelezést azonnal hagyják abba.
Tagja vagyunk az EU-nak, igen jelentős támogatást is kapunk tőle. Méltánytalan és főleg minden tárgyi alapot nélkülöz az állandó brüsszelezés. Ezért az új kormányból el kell távolítani azokat, akik a leghangosabban brüsszeleztek – kezdve Orbán Viktorral.
Hogy e föltétel elfogadása a Fidesz „választási győzelmét” vereséggé formálná..? Hát ez az… De másképp nem lesz normális, vállalható kormánya az országnak..!
Mert a sorosozás és brüsszelezés évtizedekre nyomorítja meg országunkat.
3. Azonnal fejezzék be az ország fosztogatását.
4. A demokratikus intézményrendszer; az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika…
Folytathatnám, de minek: Létrejött a parlamenti frakciók közötti megállapodás. S e megállapodás része, hogy a Fidesz újra Kövér Lászlót jelöli elnöknek, s ezt az „ellenzék” tudomásul vette. És milyen hamar…
Nem tudok semmit, ami jobban kifejezné a Fidesz véleményét „ellenzékéről”, mint ennek az eszelős házmesternek újabb jelölését és megválasztását. S nem csupán a „Házban” mesterkedett, hanem körbehaknizta pártja terrormédiáját, s ott mindenfélét mondott az „ellenzékről”: csupa olyasmit, amit EU-s házelnök sehol sem mondhat.
Hát ha így, akkor legyen így! Akkor nincs más hátra, mint elfogadni Orbán haverjának, az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosának, a Fidesz-politikát a söpredék nyelvére lefordító „publicistának” „gondolatait”…
És készüljünk föl arra, hogy a valtonos és másfajta erőszak határozza majd meg hétköznapjainkat.
Már azokét, akik itt maradnak.
Megállapodtak a pártok az Országgyűlés bizottsági struktúrájáról
Szerző
Friss
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!