Connect with us

Kerítésen innen

Bősz Anett még egyszer ráröpül Gerébségére

Bősz Anett még egyszer ráröpül Gerébségére
Megosztás

Mellár Tamásnak köszönhetően megmarad a Párbeszéd parlamenti frakciója, miután Bősz Anett, a Liberálisok képviselője feltehetően egy anyagi természetű vitát követően kilépett abból, ellehetetlenítve a további működést. Közösségi oldalán újabb bőrt igyekszik lehúzni távozásából.

„Nem a rombolás volt a cél…”

Talán ma reggel már többen hiszik el nekem, hogy nem a rombolás volt a célom a kilépéssel. Őszintén örülök, hogy sok jó ember megmaradhat a tervei mellett, és úgy folytatja a munkát, ahogyan eltervezte.

-írja azután, hogy pontosan tudhatta, milyen következményei lesznek annak, ha kilépésével 5 fő alá csökken a Párbeszéd frakciója, ami automatikusan a megszűnését eredményezi.

A Liberális párt helyzete méltatlan volt a szövetségen belül, csakúgy, mint a sajátom.

Nem fejti ki, hogy az új országgyűlés megalakulása óta eltelt pár napban milyen eddig nem látott problémák vetődtek fel, amiből azt a következtetést vonta le, hogy „méltatlan” hozzá és pártjához.

Kívánom Mellár Tamásnak, hogy egy őszintébb, egyenesebb Párbeszéd-vezetést ismerjen meg a partnereiben, mint én.

„Ha a pénz érdekelt volna, benn maradunk…

a kilépéssel viszont én magam elveszítem bizottsági alelnöki, valamint frakcióvezető helyettesi tisztségemet, a pártom pedig elesik a minket szövetségben megillető pénzösszegektől, de 40 nap elég volt, hogy bebizonyosodjon: a frakciószövetség megalakításának eszköze voltam, de a politikai közösségemre nem tekintettek egyenértékű politikai partnerként.”

Kedves Anett! Akkor mi volt a konkrét probléma? Ha nyilvánossá tenné, senki nem vádolná önt azzal, hogy kilépése puszta zsarolás, ami láthatólag nem jött be. Érdemes ezzel kockáztatni, hogy a jövőben nem veszik majd komolyan a politika palettáján?

„Ennél még egyedül is jobb.”

Sajnálom, de örülök, hogy a cél megvalósult. A korábbi döntésem nélkül meg sem alakult volna a szövetség. Talán most csak ez volt a szerepem. Tamás, jó munkát és minden jót Neked!

https://www.facebook.com/boszanett.blogja/posts/2099962160226495

Bősz Anett nem adja vissza a mandátumát az MSZP-P-nek

Az MSZP politikusa ajánlatot tett Bősz Anettnak – olyat…..

Az MSZP elnöke évi 60 milliós támogatást adott a liberálisoknak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük