Ez a nap
A Párbeszéd adómentessé tenné a bérek egy részét

A Párbeszéd azt javasolja, hogy tegyék adómentessé a munkabérek egy részét, és így kompenzálják azt a bevételkiesést, amit a munkavállalók a cafeteria átalakítása miatt szenvednek el.
A Fidesz „kinyírja” a cafeteriát
Tordai Bence képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Fidesz „kinyírja” a cafeteriát, pedig annak körét éppen a kormány bővítette az elmúlt években.
A változtatások miatt nem csökkenhet a munkavállalók bére
Arról, hogy jövőre a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteriaelem, azt mondta: a Párbeszéd egyetért azzal, hogy csökkentsék az adminisztrációs terheket, azzal viszont nem, hogy a változtatások miatt csökkenjen a munkavállalók bére.
Több tízezer forint lehet a kár
Hangsúlyozta, ha eltörlik a juttatások kedvező adózását, akkor több tízezer forintos kár érheti a munkavállalókat, elsősorban a kis- és közepes jövedelműek járnak rosszul.
A Párbeszéd indítványa az ügyben egyelőre még nincs véglegesen kidolgozva, Tordai Bence elmondása szerint várhatóan azt javasolják, hogy a fizetésekből havonta 50-100 ezer forintot tegyenek adómentessé.
„Orbánék lebontották a demokrácia fontos elemeit”
A politikust reagáltatták arra, hogy hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést. Tordai Bence kijelentette: a Párbeszéd már évek óta azt mondja, hogy „egy hibrid rezsimben élünk, ez már nem egy demokrácia”, és most már az EU-ban is készült egy hivatalos papír arról, hogy „Orbánék lebontották a demokrácia fontos elemeit”.
(MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…