Connect with us

Kerítésen innen

Százmilliókért újítják fel a tavaly 4 milliárdból felújított Komjádi uszodát

Megosztás

Bár még egy év sem telt el azóta, hogy átadták a 2017-es vizes világbajnokságra 3,8 milliárd forintból felújított Császár-Komjádi Béla Sportuszodát, hamarosan újabb százmilliókért újítják fel a budapesti létesítményt – tudta meg a 24.hu. Az épületre főként európai uniós forrásból összesen 312 millió forintot költenek majd, amiből energetikai korszerűsítést terveznek.

Tarlós nagyon elégedett volt

A beruházás több szempontból is érdekes, és nem csupán azért, mert az uszodára több milliárd forintot fordítottak tavaly, hanem például azért is, mert az átadó ünnepségen Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott:

A több mint negyven évvel ezelőtt átadott létesítményt most először újították fel teljes körűen, mindent a mai kornak megfelelő technikával modernizáltak.

Fürjes szuperlatívuszokban áradozott

Így aztán nem világos, miért szükséges, hogy újabb százmilliókat költsenek arra, hogy a sportuszodát ismét modernizálják. Ráadásul nem Tarlós István volt az egyetlen, aki szuperlatívuszokban beszélt a Császár-Komjádi felújításáról.

Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a TV2-n hosszasan sorolta, hogy mi minden újult meg a felújítás során, majd közölte, hogy valójában egy vadonatúj uszodáról van szó. A műsorvezető arról is megkérdezte, mit gondol, a felújítás után mennyi ideig nem kell majd újra hozzányúlni az épülethez, mire az új kormányban már államtitkári posztot betöltő Fürjes azt mondta:

én azt gondolom, hogy ezt most néhány évtizedig rendbe tettük. Negyven évig nem nyúltak hozzá, ez túlzás, ennél hamarabb kellett volna, ez most egy 20-30 évre biztos, hogy jó lesz.

Míg tavaly még teljesen, ma már csak részlegesen felújított az uszoda

A kormányzati pályázati portálon elérhető több mint 300 millió forintos energetikai beruházás ismertetője további kérdéseket is felvet. Miközben Tarlós és Fürjes teljes körűen felújított, vadonatúj uszodáról beszélt, a pályázat már részlegesen felújított létesítményként írja le a Császár-Komjádit.

Egy év alatt korszerűtlenné vált a Komjádi

Az ismertető az uszoda egyes elemeit korszerűtlennek nevezi, egyes helyeken pedig a szigetelés hiányára is kitér.

Kiderül továbbá, hogy az uniós pénzen tervezett korszerűsítés során összesen 450 négyzetméternyi nyílászáró cseréjét tervezik. Ez pedig azért különös, mert a tavalyi 3,8 milliárd forintos felújításra kiírt közbeszerzési eljárás egyik eleme a szükséges nyílászárók javítása, cseréje volt, amit ezek szerint nem sikerült maradéktalanul végrehajtani.

Ez a válasz nem válasz

Az ellentmondás feloldása érdekében a 24.hu kérdéseivel a pályázat nyerteséhez, a Nemzeti Sportközpontokhoz fordult. A szervezet az alábbi, kevéssé tisztázó választ küldte:

A korábbi beruházás során a Császár-Komjádi Sportuszoda építészeti, részleges gépészeti felújítása valósult meg, a most elnyert támogatásból pedig a fűtési rendszer korszerűsítése valósulhat meg, ami 700.000 kW energia megtakarítást jelent évente. A tervezett beruházás keretében hőszivattyús rendszer beépítése, napelemes rendszer kialakítása, az uszoda homlokzatának hőszigetelése, az acél portálok valamint az uszodához kapcsolódó üzletek és szállásépület nyílászáróinak cseréje valósulhat meg. A munkálatok az uszoda működését érdemben nem fogják befolyásolni. A beruházás tervezése és ütemezése a támogatási szerződés megkötése után kezdődhet meg.

Hiba, hiba hátán

Nem mellékes, hogy a tavalyi óriásfelújítás sem sikerült túl jól az uszodában, tavaly év végén a portál videóriportban mutatta be, hogy a frissen átadott létesítményben hibát hibára halmoztak a kivitelezők.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük