Kerítésen túl
EP: ne minősüljön bűncselekménynek a migránsok humanitárius segítése

Biztosítaniuk kellene az európai uniós tagországoknak, hogy ne minősüljön bűncselekménynek a migránsoknak nyújtott humanitárius segítség – áll az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalásában.
Ne legyen büntetendő a segítség
A strasbourgi plenáris ülésen kézfeltartással elfogadott állásfoglalásban mindenekelőtt emlékeztettek rá, hogy a vonatkozó uniós irányelv értelmében a tagállamok kötelesek büntetőjogi szankciókat bevezetni azok ellen, akik migránsok szabálytalan belépését, átutazását vagy tartózkodását segítik elő.
Leszögezték azonban, hogy ugyanezen irányelv kivételként rögzíti a humanitárius segítségnyújtást, ezt pedig az uniós országok „csak nagyon korlátozott” mértékben ültették át jogrendjükbe, márpedig a rendelkezés azt hivatott biztosítani, hogy ne vonják büntetőeljárás alá a bevándorlókat humanitárius okokból segítő egyéneket és civil szervezeteket.
Humanitárius kivétel
A képviselők ezért a humanitárius kivételről szóló rendelkezés mihamarabbi átültetésére szólították fel a tagállamokat, az Európai Bizottságot pedig iránymutatás megfogalmazására arról, hogy a segítségnyújtásnak mely formáit nem lenne szabad büntetni. Kiemelték, hogy ez utóbbira a jogszabály egységes és egyértelmű alkalmazása miatt van szükség.
A civilek embereket mentenek
A nem törvényerejű állásfoglalásban végül rámutattak: az érintettek a hatóságokat is segítik azzal, ha humanitárius támogatást nyújtanak a rászorulóknak.
„Egyértelmű iránymutatásokra van szükség a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozóan. Különösen fontos ez most, amikor egyének és civil szervezetek megfeszített munkával embereket mentenek a tengeren és segítik őket a szárazföldön” – közölte Claude Moraes brit szociáldemokrata jelentéstevő.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek