Kultúra
Koncz Gábor 80!
„A bátrak sem élnek örökké, de a gyáva sosem él!” – ezzel a mottóval indít a legendás színész honlapján. Ma ünnepli 80. születésnapját Koncz Gábor, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, aki a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Így ír magáról
Minden színész a maga rendezője. A színésznek készülni kell, ötleteket hozni, és a rendező arra való, hogy kiválassza a legjobbat.
„Mezőkeresztesen születtem, Matyó vidéken. Azok közül jöttem, akiknek a hangjuk még motyogás, vagy káromkodás. Ezek az emberek figyelnek engem, szeretnek. Hallgatnak rám és jönnek utánam. Apám már ötévesen feltett a ló hátára. Emlékszem, anyám és nagyanyám az ablaküvegnek nyomták az orrukat, annyira néztek, amikor vágtáztam, de nem mertek szólni, hisz patriarchális rendszerben éltünk. Nagyon büszke vagyok matyó gyökereimre és szüleimre. A legjobban a kévét szerettem feldobni, mert ilyenkor a vasvillát is a levegőbe lendítettem, és amikor csúszott vissza, csak akkor kaptam el a végét.”
„Nekem még dolgom van ezen a világon. Addig vagyok amíg dolgozom.”
„A karácsonyt, születésnapokat, névnapokat nem szeretem. Állandóan jön az SMS. Mindenféle telefonok, verseket írnak. – Hölgyektől is jönnek – Mindenki születik valamikor, mindenkit hívnak valahogy, ez nem egy érdem. Nem számít, az a lényeg, hogy mit tettél azalatt a 75 év alatt. Milyen nyomot hagysz magad után.”
„A gimnáziumban Kisfaludy Károly Három egyszerre darabját játszottunk, amit látott Szirtes Ádám is. Az előadás után megkeresett, és azt mondta, hogy mindenképpen felvételiznem kell a főiskolára. Innentől kezdve tántoríthatatlan voltam. Elszántságom még Olthy Magdát is meglepte, aki akkor a színművészetit igazgatta. Az első rostán átmentem. De mivel egyetlen forintom sem volt, ezért a következő fordulóig dolgozni szerettem volna. Így hát félretéve a titkárnőt, bementem az igazgatónőhöz, aki a szemüvegét lehúzva csodálkozva nézett rám: „Te ki vagy?” – kérdezte.
Elmondtam, hogy szállást szeretnék, hogy dolgozni tudjak. „Honnan veszed, hogy felvesznek, te szerencsétlen? Hisz 3500 emberből mindössze tizenkettőnek van hely.” De engem fel fognak venni – mondtam. Olthyt pedig annyira meglepte az elszántságom, hogy megkérte a gondnokot: szállásoljon el a kollégiumban. Négy évig laktam a VI. emelet 2-ben két és fél hónapon át embertelen körülmények között dolgoztam a csepeli vasöntödében. Az ott keresett ötezer forintból pedig az iskolakezdésre felruháztam magam. Ám a munkát az első két évben sem hagytam abba.”
„Nem tudnék máshol élni,
nekem itt van mindenem, szeretőm, feleségem, lovaim, autóm, a gyökerem meg az emlékeim! Én ezt semennyi pénzért nem tudnám itt hagyni.”
„Szeretem a lovakat, szeretek főzni, vadászni, az elsők között voltam Magyarországon, aki elkezdett vízisíelni. Négyen tudtunk az országban mezítláb a vízen siklani. Amíg le nem vágtam az egyik lábujjamat fűnyíróval.”
„Nagyon nagy baj, ha elveszik a legendákat.
Toldit, Dózsát… A Dózsa-féle felkelésnek most van az 500 éves évfordulója, most kellene Dózsát játszani! Én mindig szerettem volna eljátszani, de nem úgy hozta a sors, nem írtak olyan darabot. A legfontosabb: szükség van rájuk, és minden népnek megvannak a legendás alakjai, hát nekünk is kell, hogy legyenek! De én kimondhatom. Nekem nincs félnivalóm, nem nagyképűség, de tudom, hogy túlélem önmagamat, mert ötven év múlva is megy majd a 348 filmem, vagy legalábbis egy részük. Igaz, korábban is, mindig is el mertem mondani mindent…”
„Acélkoporsót készítettettem magamnak,
s végrendelkeztem: állva temessenek el, mert fekve nem akarom végignézni azt a sok aljasságot, ami történik. Azt hiszitek, hogy nem vagyok normális. De hiszek a reinkarnációban, mondtam a gyerekeknek is, hogy visszajövök. Nem Európába, mert ez rémálom, hanem valahová Ázsiába.”
Szerző
