Kultúra
Közzétették a Színikritikusok díja jelöltjeinek névsorát
Közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát. A szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
A Radnóti kilenc kategóriában várományos
A Radnóti Miklós Színház két produkciója – Egy piaci nap, III. Richárd – kilenc kategóriában várományos, öt-öt kategóriában van jelen a szombathelyi Weöres Sándor Színház (A salemi boszorkányok) és a Vígszínház (Hamlet, Kinek az ég alatt már senkije sincsen).
Számos hazai és határon túli színház esélyes
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két bemutatója (Alice, Chioggiai csetepaté) négy kategóriában esélyes, valamint a Katona József Színház három előadása (Ithaka, Ascher Tamás Háromszéken, Háztűznéző) is a legjobbak közt szerepel – közölte a Színházi Kritikusok Céhe pénteken az MTI-vel.
Két-két kategóriában izgulhatnak a Kolozsvári Állami Magyar Színház (Rosmersholm), a Miskolci Nemzeti Színház (Kabaré, A kaukázusi krétakör), az Örkény Színház (A hattyú, IV. Henrik) és a TÁP Színház (Utas és holdvilág) alkotói.
A várományosok között található az Átrium (A félelem megeszi a lelket), a kecskeméti Katona József Színház (Csárdáskirálynő), a Nemzeti Színház (Bánk bán) és az Újvidéki Színház (Borisz Davidovics síremléke) is.
A független teátrumok is versenyben vannak
A függetlenek élmezőnyében három, a Trafóban bemutatott előadás (Tótferi, Utas és holdvilág, Vaterland), a gyerek- és ifjúsági előadások kategóriájában a k2 Színház és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház is esélyes. A legjobb új magyar drámák között Szilágyi Eszter Anna és Tasnádi István műve is szerepel.
Idén huszonnégy színikritikus vett részt a voksolásban, néhány kategóriában második fordulót is tartottak. A helyezésekért adott pontok megszámlálásával alakult ki a legjobbak listája.
Életműdíjat is kap valaki
A győztesek a szeptember 20-i gálaesten vehetik át az elismeréseket, ugyanott a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat ad át, kihirdeti és megjutalmazza a Koltai Tamás kritikapályázat győzteseit, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját. Az esemény színhelye a Budapest Bábszínház, rendezője Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….