Kerítésen túl
Csúcs, több mint 3 milliárd ember képviseletében
Idén Dél-Afrikában, Johannesburgban rendezik a Brics csúcstalálkozót. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika nevéből készült ez a furcsa betűszó.
Az öt állam vezetői tavaly Hsziamenben, Kínában tartottak csúcstalálkozót. Kína a világ legnagyobb kereskedője, amely igyekszik kihasználni, hogy az Egyesült Államok visszavonulóban van a globális kereskedelemből. India nemrég büszkélkedett el azzal, hogy a GDP-je meghaladta Franciaországét, jövőre pedig megelőzi Nagy-Britanniát is. A Brics-hatalmak tehát nyomulnak előre. Hszi Csin-ping elnök azt hangsúlyozta: míg az USA az elzárkózás politikáját követi, a feltörekvő államoknak ki kell állniuk a szabadkereskedelem mellett.
Joschka Fischer, Németország egykori külügyminisztere arra hívta fel a figyelmet ezzel kapcsolatban, hogy Trump lábon lőtte saját magát. A Social Europe portálon Joschka Fischer arról írt, hogy Trump kiábrándult partnerei Kína felé fordulnak, mert vonzza őket a hatalmas, 1,4 milliárdos, gyorsan fejlődő piac. Trump tehát akadályozni kívánja Kína hatalomátvételét a globális gazdaságban, de épp ellenkezőleg: felgyorsítja azt – állítja Németország ex-külügyminisztere. Talán ez is magyarázza a legutóbbi washingtoni fejleményeket: meglepetésre Trump megállapodott Jean-Claude Junckerrel.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió több mint 800 millió embert jelent, a világ GDP-jének a felét, a globális kereskedelem nagyobbik részét – hangsúlyozta Donald Trump, miután meggyezett Jean-Claude Junckerrel a kereskedelmi háború felfüggesztéséről. Egyelőre tehát nem lesz 25%-os amerikai védővám az európai autókra – pedig Trump még nemrég is biztosra ígérte ezt a novemberi amerikai választások előtt. Ehelyett a közös érdekeket hangsúlyozták a globális kereskedelemben, nevezetesen azt, hogy Kína lenyúlja a szellemi tulajdont anélkül, hogy fizetne érte.
Trump összesen 800 millió emberről beszélt (USA +EU), de a Brics-államok népessége már ma is meghaladja a 3 milliárdot és dinamikusan növekszik – főként Indiában. A mérleg nyelve tehát a feltörekvő hatalmak felé billen. Ezért nevezhette aranykornak a Brics következő évtizedét Johannesburgban Hszi Csin-ping kínai elnök.
Lengyel Miklós
Szerző
Friss
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat