Kerítésen innen
Decathlon – a hazai úttörő
Miközben Magyarországon a regnáló hatalom nem kényezteti el a kisebb-nagyobb fogyatékossággal élőket, addig Európa igazi demokráciáiban fokozott figyelemmel viseltetnek irántuk. Úgy tűnik, itthon is lett egy multi, ami belevág!
A Decathlon „legény a gáton”
Nemrég számoltunk be arról, hogy a Morrison-lánc 439 üzletében ezentúl szombatonként reggel 9-10 között csökkentik a fényeket, kikapcsolják a zenét és az autista gyerekeket rémületbe ejtő egyéb zajokat is igyekeznek kiiktatni. Fantasztikus vívmány ez, valóságos civilizációs mérföldkő, amikor egy nemzet idáig jut a szolidaritásban, törődésben.
Pénteken pedig a Decathlon a honlapján jelentette be, hogy októbertől minden hónap első hétfőjén 10-12 óra között csendes órát biztosít, kedvezve ezzel az autista vásárlóknak.
Ezekben az órákban az üzletekben a hangosbemondókat csak vészhelyzetben használják, nem szolgáltatnak zenét és a fényeket is tompítják. Emellett, ha az autista illető segítőkutyával él, akkor az állatot is beengedik az áruházba, és amennyiben szükséges, az érintetteket előre engedik a kasszasorban.
„Ezekben az órákban is minden vásárlónk számára nyitva tartunk. Arra kérünk, hogy vedd figyelembe a szándékunkat és segítsd munkánkat te is: csökkentett zaj és fényviszonyokkal szeretnénk megteremteni a csendes vásárlás lehetőségét az autizmussal élő mozgáskedvelőknek és családjuknak.”
Kiderült, hogy a cég két hónapja dolgozik a bevezetésen az Autisták Országos Szövetségével együttműködésben.
„Mi az autizmus?
Autista társaink gyakran nem értik jól a másik ember szándékait, közléseit, érzelmeit, ezért a társas együttműködést igénylő helyzetekben megértést, segítséget igényelhetnek. Előfordulhat, hogy saját érzéseiket és vágyaikat, igényeiket nehezen, vagy szokatlanul fejezik ki, ezért nehezen alkalmazkodnak új és váratlan helyzetekhez. Nehézséget okozhat számukra a kommunikáció, ezért a rövid és egyértelmű információk nagy segítséget jelentenek nekik. Autista társaink egy részének érzékszervei érzékenyek, ezért nagyon nehéz elviselniük már az átlagos zajokat, szagokat, fényeket is.
Megkönnyítheti számukra a vásárlást, ha ezeket az ingereket csökkentjük és megértéssel fordulunk feléjük a bevásárlás ideje alatt, ezért fontosnak tartjuk a csendes nyitva tartást. A Decathlon munkatársai az Autisták Országos Szövetségének együttműködésével előzetesen autizmus ismereteket szereztek az autizmusbarát vásárlás támogatása érdekében.” (decathlon.hu)
Szerző
Friss
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán
- Magyar: ne ijedjenek meg, nem M. Lőrinc és T. István érdekeltségei kerültek veszélybe, hanem az óvodák, iskolák és kórházak felújítása
- 2023-ban 1,2 milliárd 1.200 millió- hiányzott a Fidesz-pártkasszából – Ki a hitelező és mi a biztosíték?
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel
- Hiába beszél nekik (is) Pellegrini elnök – Orbán Viktor és társai a szégyenletes úton
- Eljárás a Meta ellen az EU-ban, a kiskorúak védelmében
- Fantasztikus kirúgott/kilépett tanár-végzős diák találkozó a Radnótiban
- Életfogytiglan – A „harmadik csapás,” ítélet a magyar pedofilnak