Lendvai Ildikó: Volt egy migráns, Mehemed

Újságcikkek sora rökönyödött meg azon, hogy egy friss rendelet szerint az óvodákban jobban rá kell kapcsolni a hazafias nevelésre, erősíteni a keresztény kulturális értékeket és a nemzeti identitástudatot.

Ezt a szót a kiscsoportosoknak remélhetőleg nem kell tudniuk kimondani, ahhoz több logopédus kellene, pedig óvónőből is hiányzik 760. Ám úgy látszik, a hazafias szellem még náluk is jobban hiányzik, hiszen csak ezért külön módosították az óvodai nevelés alapprogramját.

Nem értem, mások min csodálkoznak.

A dolog nem most kezdődött, nem csak az óvodákról, és végképp nem az igazi hazafias nevelésről szól. Azt a pedagógusok – nagyon helyesen – különösebb csinnadratta nélkül már régen csinálják. Csakhogy pár éve másról van szó. A hazaszeretetre nevelés háromszoros csúsztatáson ment át. Először a legnagyobb természetességgel azonosították a hazafias és a szűken vett honvédelmi nevelést. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztossá a volt hadügyminisztert: Simicskó Istvánt nevezték ki. Illetékességi körébe egyszerre tartoznak a gyerekek érzései és a nemzeti lőtérprogram.

Másodjára a honvédelmet egyszerűsítették le katonai képességekre, a militáns szellem meggyökereztetésére és a vele járó ellenségkép sugallására. Harmadjára mindezt az alattvalóvá nevelés szolgálatába állítják. Radó Péter oktatáskutató pontosan fogalmaz:

„Ma nem azért militarizálnak egy társadalmat, hogy erős katonai képességeik legyenek, hanem azért, hogy engedelmes alattvalók tömegével rendelkezzen a mindenkori politikai hegemóniát élvező elit.”

És ha így van, azt tényleg nem lehet elég korán kezdeni.

Persze egy kis innovációra szükség van az eddigi gyakorlathoz képest. Itt van pl. a Móricz-vers a törökről és a tehenekről, minden ovis kívülről fújja. De jobban rá kell világítani, hogy valójában az idegen kultúrák és a keresztény nemzeti értékek összeférhetetlenségéről van szó, Mehemednek gőze nincs, hogyan kell viselkedni a magyar tehenek között.

Nem mondom, a tehenek az elején túl engedékenynek, mondhatni liberálisnak tűnnek, még udvariasan be is mutatkoznak: „Mi vagyunk a tehenek”, és hagyják, hogy Mehemed – ki tudja, milyen sötét szándékból – számolgassa őket.

Ostoba libsi tehenek, megfertőzhette őket a multikulti,

persze nem is mind magunkfajta, van köztük fekete és tarka is, hát mit várjon ilyenektől az ember. Végül a saját kárukon tanulják meg, hogy ha közel engedik az idegent, az meghúzza a farkukat. Na, ettől véd meg minket a mi kormányunk a kerítéssel. A magyar farok nem arra való, hogy terroristagyanús muszlimok húzogassák. A tehenek, akárcsak a puhány Európa, későn kapcsolnak, és csak a végén rúgják fel Mehemedet. Ezzel kellett volna kezdeni!

Talán csak a vers elejét kellene megváltoztatni, nehogy Erdogan megsértődjön. Legyen inkább „Volt egy migráns, Mehemed”, így a gyerekek is könnyebben értik. A vers egyébként már az eddigi tananyagok szerint is elkíséri a kicsiket az iskolába is.

Megnéztem az elsősök szövegértésének ellenőrzésére ajánlott hivatalos feladatlapot. Már majdnem jó. Szó szerinti idézetek következnek. Az első kérdés ez:

„Hogy hívták a törököt?”

A következő megoldások közül kell választani: „Abdul, Ferenc, Mehemed”. Ha a Ferencen Gyurcsányt értik, akkor ez maradhat. Talán még egy Györgyöt is be lehetne írni. Aztán egy bonyolultabb kérdés:

„Mit számolt Mehemed?” „Hogy hány fehér tehenet lát? Hogy hány tehénnek rövid a farka? Hogy hányfélék a tehenek?” Megjegyzem, elsősnek lenni se könnyű, de azért az helyes, hogy rávilágítanak: a fehérek mások, azokat érdemes a más bőrszínűektől külön nyilvántartani. A „Mijét nem szabad megfogni…” kezdetű kérdés talán túl merész asszociációkat kelt, de az utolsó megint rendben van: „Mi történt Mehemeddel?” „Hazasétált a tehenekkel? Kinevették a tehenek? Felrúgták a tehenek?”. Itt a lényeg az, hogy aki nem húzza ki azonnal a közös hazasétálás lehetőségét, az egyest kap.

Ilyen kifinomult végeredmény persze nem jöhet csak úgy a semmiből.

Történelmi előzményekre szerencsére lehet támaszkodni. Anyám kisiskolás korában „Nem, nem soha” feliratú irkákat használt, és volt „Szerezzük vissza Nagy Magyarországot” nevű társasjátéka is. Tanulmányozta Füssyné Huszár Amália kötetét („150 irredenta és hazafias gyermekvers óvodák és iskolák használatára”), legjobban az „Oláh szomszéd, gyilkos csorda” kezdetű költemény ragadta meg. A tanterem falán ott lógott Papp-Váry Elemérné Magyar Hiszekegye. Én sajnos csak rövid ideig jártam oviba, pedig az 1953-as Óvodai Módszertani Levelek szerint már a kiscsoportosoknak fel kellett ismerniük Lenin, Sztálin és Rákosi képét. A nagycsoportban azt is tudni kellett, kik ők. („A mi vezetőink, akik nagyon szeretik a gyerekeket.”)

Azt az egyet nem értem,

miért szól a kormánybiztos megbízása csak 2020. május 17-ig. Igaz, 2020 június 4-én, a gyászos trianoni béke aláírásának 100.évfordulóján valószínűleg a legmagasabb szintről részesülünk soha nem látott áradású honvédelmi-hazafias nevelésben. A közbeeső két és fél hetet csak kihúzzuk valahogy.

Már az óvodákban beindul a keresztény-nemzeti agymosás