Kerítésen innen
Mielőtt stadion lesz belőle… nyílt levelet írtak Káslernek a Széchényi Könyvtár olvasói
Akinek az MTA és a CEU-botrányok után sem egyértelmű, mennyire tartja a NER a tudományt és a kultúrát, ajánljuk figyelmébe az Országos Széchényi Könyvtár sorsára. Tüske László főigazgató az atlatszonak azt nyilatkozta, hogy „„sokkal hatásosabbnak érezzük azt, ha a könyvtár elmehet innen, összepakol és átadja a területet a borászati, sörészeti, csokoládégyártó cégeknek és az őket mozgató közönségszervezőknek, mert egyébként nem lesz nyugalmunk”.
OSZK kontra Nemzeti Hauszmann Terv fejesei
Életveszélyes, vagy egyáltalán nem működő liftek, alulfizetett dolgozók, lepusztult bútorok, rossz ablakok – nem épp ilyen dolgok szoktak eszébe jutni az embereknek a magyar kultúra egyik legfontosabb intézményéről, az Országos Széchényi Könyvtárról.
„Amikor gróf Széchényi Ferenc, „a legnagyobb magyar” édesapja 1802. november 25-én tett önzetlen adományával megalapította a mai Országos Széchényi Könyvtár jogelődjét, már a kortársak is úgy érezték, hogy a nemzeti művelődés kulcsfontosságú pillére jött létre. Mi, a humán tudományok különböző területein dolgozó egyetemi oktatók, diákok, kutatók és a könyvtár olvasói közösségének más tagjai ezt kétszáz év múltán is így látjuk, most mégis azzal kell szembesülnünk, hogy ez a patinás, de mégis a jövőbe tekintő intézmény és a magyar kultúrában játszott kiemelkedő szerepe komoly veszélybe került”
– írják Kásler Miklósnak címzett levelükben egyetemi oktatók, diákok, kutatók és az Országos Széchényi Könyvtár aggódó olvasói. A nyílt levelet a Qubit szúrta ki, amely felsorolta az intézményben tapasztalható legfőbb problémákat, mi is ezt tesszük most:
A levélből….
- A legfrissebb hírek szerint 700 millió forintos adósságállománya van a könyvtárnak.
- Az utóbbi évtizedben közel negyedére csökkent az intézmény dologi költségvetése.
- A Kézirattár és a Régi Nyomtatványok Tára állományának jelentős része több mint egy hete elérhetetlen, mert a mélyraktárba vezető gyorslift meghibásodott, és a liftszerelő a cég a könyvtár – egy nemzeti intézmény! – „rossz adós” volta miatt nem hajlandó kiszállni.
- Az új olvasók már csak papír olvasójegyet kapnak, mert átmenetileg nincs műanyag kártya.
- Az intézménynek lejárt a nyomdai közbeszerzése, és forráshiány miatt vélhetően nem tud újat indítani, ilyen kötelezettséget vállalni.
- A könyvtár mintegy négyszáznyolcvan dolgozójának negyven százaléka minimálbért kap munkájáért, a doktori fokozattal rendelkező munkatársak fizetése pedig átlagosan bruttó 250 ezer forint, ami véleményünk szerint nevetségesen és tűrhetetlenül kevés.
- Az épület teljesen elavult: a nyílászárók megvetemedtek, a liftek életveszélyesek, a bútorzat az 1985-ös állapotokat őrizte meg, ami Európában példátlan és egyenesen szégyenteljes.
- A nyolcadik emeleten nemrég rákkeltő azbeszt került elő.
- Az OSZK nemcsak forrás-, hanem erőforrás- és kapacitáshiánnyal is küzd, az intézményből a nevetségesen alacsony bérek miatt napi szintűvé lett a más intézményekbe való elvándorlás.
A levélírók felhívják a címzett figyelmét arra, hogy az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK)
„nem pusztán olyan kincseink őrzője, mint a Halotti Beszéd, az Ómagyar Mária-siralom vagy éppen a Himnusz kézirata, hanem a magyar kultúra töretlen lendületű gyarapítója is: digitális adatszolgáltató, tudományos kutatóintézet, nemzetközi viszonylatokban is értékes szakkönyvkiadó, múzeumi engedéllyel rendelkező kiállítóhely, a könyvtártudomány hazai és Kárpát-medencei fellegvára és szervezője, valamint több kitűnő (intézményi együttműködés révén is támogatott) tudományos műhely otthona”,
ha működése átmenetileg is leállna, az
„az egész magyar nemzeti kultúrát érzékenyen érintené”.
A könyvtár olvasói szerint ezek a jelek mind arról árulkodnak, hogy az intézmény sötét jövő elé néz.
A múlt….
Szerző
Friss
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma