Volt egyszer egy felvonulás!

Emlékszem az elsőre.Édesanyám munkahelyével mentünk vonulni, kisgyerek voltam. Pécsett, a József Attila utca végén gyülekeztünk. Aztán mentünk végig a Szalai András, ma Nagy Lajos király úton, egész az Ifjúsági Házig. Ott volt a tribün. Nekik kellett integetni. Ők meg vissza. Kérdeztem anyukámat, kik azok a bácsik?

Azt mondta, fontos emberek

Ennyi elég volt. Nem érdekelt. Annál inkább a gázos lufi, amit minden gyerek kapott indulás előtt. Aztán felmentünk a Mecsekre, az Állatkertbe. Azt a régi kis, tégla büfét, fém keretes ablakokkal sose felejtem el. Isteni virsli illat lengte körül. Mellete nagy hordókban állt a jég. A felszolgálók kimentek, és kivették a gyöngyöző, pécsi, Szalon söröket.Az esetek nagy részében aztán csak az anyukák, mentek be a gyerekekkel az állatokhoz nézelődni. Az apukák elvoltak enélkül is kint…

Később vonultunk a sportegyesülettel az ünneplős melegítőben a kézilabdásokkal

Valahol kellett menni. Nem volt pardon. Vagy a csapattal, vagy az iskolával.A pécsi Leőwey Klára Gimnázium zászlaját is vittem legelől,amikor az igazgatónő kiválasztott. Gondolta, szépszál sportoló gyerek,csak elbírja a lobogót sokáig. Nem haragudtam meg érte,mert két szép lányt tettek mellém…Utána irány a Hullám fürdő,amelyik mindig május 1-én nyitotta meg a kinti medencéket. A barátok, lányok már tudták a programot, vártuk egymást. Záróra után, aztán irány a Séta tér, a Rózsa kert vendéglő a Székesegyháznál. Lugasokkal, fém asztalokon kockás, viaszosvászon terítővel, és sok-sok korsó csapolt sörrel,meg a zenekarral.

Aztán hirtelen vége lett.Már nem kellett menni.Pedig már mennék magamtól. A munkáért. Az országért. A barátokért. De nem kell. Elrohadt minden.Visszamennék…

Kapcsolódó