Sport
Az Iron Lady Dudás Dániellel edzett Miamiban
Hosszú Katinka kedd este hazatért Miamiból, ahol nem férjével, hanem annak barátjával edzett.

Nem tűnt jó ötletnek a fotózkodás
A huszonnyolc éves Iron Lady edzőpartnere a nála öt évvel fiatalabb Dudás Dániel volt. Katinka férje tudhatott a közös utazásról. A két úszó azért kerülhette a sajtó előtti fotózkodást, mert az utóbbi napok hírei miatt, melyek Hosszú Katinka és Shane Tusup házasságának válságáról szóltak, nem tűnt jó ötletnek.
Az úszósportban egyébként nem ritka, hogy a női úszók férfipartner mellett edzenek, hogy ezzel is fokozzák a teljesítményüket. Emellett Dudás elsősorban azért csatlakozott az Iron Aquaticshoz, hogy Katinka edzésmunkáját segítse, ám ismeretségük ennél régebbi – írja a Bors.
Nem mindenki szerint volt jó ötlet a közös út.
„Tréner nélkül edzőtáborozni olyan, mintha feleség nélkül menne nászútra az ember. Kizárt dolog!”
– fogalmazott Hargitay András korábbi kapitány. Hozzátette, hogy az edző méréseket is végez ilyenkor, illetve a stílus oktatása is a dolga.
Ugyanakkor az edzésre is szüksége van a háromszoros olimpiai bajnoknak, mivel a korábbi tervek szerint január végén külföldi viadalon venne részt, ezért el kell kezdenie az intenzív úszást.
Sós Csaba szövetségi kapitány említette a Blikknek, hogy „nyáron Európa-bajnokság lesz Glasgow-ban, ezért a napokban felhívom Katinkát, beszélek vele a felkészülési terveiről, s megkérdezem, a szövetség miben tudna a segítségére lenni”, ami egyébként nem csupán a jelenlegi helyzetnek szól, hanem szokványos év eleji lépés.
A lap úgy tudja, Hosszú idén is január 2-án akarta megkezdeni itthon az edzéseket, ezen változtathatott a kialakult magánéleti helyzet.
(MNO)
Szerző
Friss
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből „luxizott” -Ner-kullancs menni spanyolba
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen és túl’ – Ilyenre gondoltál?
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez