Állati
A Párbeszédnek nincs mitől tartani, ha az ÁSZ valóban törvényesen és méltányosan jár el
A Párbeszéd tegnap elküldte észrevételeit az Állami Számvevőszéknek, részletesen válaszolt a korábbi megállapításokra. Ezt megnehezítette, hogy az ÁSZ az Alaptörvény XXIV. cikkét figyelmen kívül hagyta. Így nem ismerhetjük meg annak az okiratnak a megállapításait, amelyekre alapozza a bírságot az ÁSZ. Ezért az összeggel vitába szállni sem tud a párt.
Az Állami Számvevőszék eddig is rendszeresen vizsgálta a pártokat, köztük a Párbeszédet is, de nem rótt ki korábban csak kisebb büntetést. Most, pár hónappal a választások előtt, az összes ellenzéki pártot komoly büntetéssel akarja sújtani. A Párbeszéd esetében ez kéthavi működési költség, a választásokig járó állami támogatás kétharmada.
Az ÁSZ megállapításai a Párbeszédet olyan dolgokért sújtaná bírsággal, amelyeket az előző ellenőrzés során – amikor három revizor hónapokon keresztül személyesen is ellenőrizte a pártot – rendben lévőnek talált. A pártirodákkal kapcsolatos eljárás lehetetlen elvárásokat tartalmaz, mert a számvevőszék bármikor készíthet saját szakértőjével olyan szakvéleményt, hogy túl olcsón bérelte a párt az irodáját.
Ezek ellenére, a Párbeszéd szeretne jóhiszeműséget feltételezni az ÁSZ vizsgálatáról és reméli, nem fog visszaélni azzal, hogy a számvevőszéki törvény nem eléggé kidolgozott és az Alaptörvénnyel ellentétesen nem biztosítja a részrehajlástól mentes eljárások lefolytatását, sem a jogorvoslat lehetőségét.
A Párbeszéd szerint az Állami Számvevőszéknek lehetővé kell tenni, hogy a pártok megismerjék az összes olyan iratot – ezen belül az ingatlanbérleti értékbecslő szakvéleményt és a plakáthelyek árbecslését –, amelyek alapján a bírságot ki akarja szabni. Az ÁSZ nem alkalmazhatja a 2016-os hirdetéseinkre visszamenőleges hatállyal a 2017-es plakáttörvényt előírásait. A Párbeszéd nem számít büntetésre, mert nem követett el szabálytalanságokat. Az említett szolgáltatásokat olyan áron vettük igénybe, amelyet bármely más piaci szereplő is megkapott volna.
Béres András
a Párbeszéd elnökségi tagja
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…