Még mindig örülünk von der Leyennek?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke ma bejelentette, hogy hogyan kívánja elosztani a portfóliókat a huszonhét tagállam által delegált biztosjelöltek között.

Nálunk a legnagyobb figyelmet az kelti,

hogy Orbán jelöltje, Trócsányi László korábbi igazságügy-miniszter megkapná az Orbán által számára kért bővítési és szomszédsági portfóliót. Az is fontos változás, hogy a jogállamisági kérdések biztosa nem az eddig a területért felelős, és az önkényuralmi rendszereket építő Lengyelországgal és Magyarországgal a legtöbbet ütköző holland Frans Timmermans lesz, hanem a cseh Vĕra Jourová, aki jogász, és az előző bizottságban igazságügyi és esélyegyenlőségi biztos volt. (Nevében az ou-t nem franciásan u-ként, hanem, mintha magyarul olvasnánk, ou kettőshangzóként kell olvasni!)

Arról már korábban lehetett hallani, hogy von der Leyen „ki akar egyezni”

a kelet-közép-európaiakkal, és ennek jegyében a jogállamisági ügyeket az új tagállamokból jött biztosra akarja bízni. Előbb sajtóhírek szerint a lett Valdis Dombrovskis volt miniszterelnök került szóba, de ő pénzügyi szakember, és gazdasági kérdésekért felelős biztosként lesz a bizottság egyik alelnöke. (Eddig is az volt.) Végül von der Leyen Jourová mellett döntött, aki Andrej Babiš miniszterelnök pártjának, az ANO-nak volt alelnöke, illetve korábban a regionális ügyek minisztere, s a jogállamiság helyzetének ellenőrzésére szólt a neki szóló felkérés. Igazságügyi biztosként ott lesz a bizottságban a belga Didier Reynders is. Júliusban ezen az oldalon többször is írtam a bizottsági elnök jelölésének és megválasztásának folyamatáról.

Sokaktól eltérően úgy vélekedtem,

hogy Weber és Timmermans helyett – a személyében egyébként szerintem is kiváló – Ursula von der Leyen jelölése, majd megválasztása az adott helyzetben Orbán számára volt siker. Azt is írtam, hogy szerintem nemmel kellene rá szavazni. A DK és a Momentum EP-képviselőinek viszont nagyon tetszett a szavazást megelőző programbeszéde, és megszavazták bizottsági elnökségét.

Az új bizottság tagjai közötti feladatmegosztás meghirdetésekor vált világossá, hogy mi is Ursula von der Leyen politikája bizottsági elnökként. Az Orbán-rendszer működésének eltelt tíz évében az Európai Bizottság illetékesei és az Európai Parlament képviselői folyamatos harcot vívtak az Orbán-kormánnyal az uniós normák folyamatos és tudatos megsértése ügyében. Erről szólt korábban Neeli Kroes és Viviane Reding majd Frans Timmermans biztosok tevékenysége, illetve az EP-ben mindenekelőtt a Tavares- és a Sargentini-jelentés.

Mi lesz ezután?

A bizottsági elnök legfontosabb önálló politikai tette a bizottsági feladatok (portfóliók) elosztása a kormányok által jelölt biztosok között. Bármilyen szép mondatokat tartalmazott is Ursula von der Leyen programbeszéde az európai értékek védelméről, az, hogy Timmermans helyett a bizottság alelnöki posztjával is felruházott Jourovára bízza

„értékek és átláthatóság”

megnevezéssel a jogállamisági ügyeket, illetve hogy Trócsányi Lászlót javasolja bővítési biztosnak, azt jelenti, hogy kevésbé tekinti a bizottság súlyponti feladatának az európai értékek védelmét a kelet-közép-európai új tagállamokban, illetve azok érvényesítését a bővítési és szomszédsági politikában. Ez kétségtelenül Orbán szövetségépítésének sikere.

Kedvezőtlen fejleményről van szó, de még mindig jobb szembenézni vele, mint úgy tenni, mintha nem ez történne. Néhány hete sokan furcsállottuk, ahogy Merkel kancellár Orbán Viktorral emlékezett meg Sopronban a páneurópai piknik évfordulójáról.

A dolog a valódi határnyitás évfordulóján is folytatódott:

a németek most a Bundestagban Kövér László házelnökkel, egy másik rendezvényen pedig Szijjártó Péter külügyminiszterrel emlékeztek együtt. Mintha az egykori határnyitók nem is léteztek volna. Azt hiszem, a két történet gyökere közös. Emlékeztetni kell arra: Orbán a bővítési portfóliót kérte Trócsányinak, Dobrev Klára viszont levélben fordult hozzá, hogy semmiképp ne adja azt neki. Ursula von der Leyen Orbán kívánságát teljesítette, Dobrevét pedig figyelmen kívül hagyta. Jól érzékelhető, hogy a nyugatiak, illetve a Kelet-Közép-Európa számára legfontosabb németek immár tartós adottságnak tekintik azt, hogy az új tagállamokban mások a normák, mások az elvárások, mint amit ők helyesnek tartanak követni, s amit az EU alapokmányaiban rögzítettek.

A kétezres évek elejének bővítési tárgyalásain még azt feltételezték,

s rögzítették is a koppenhágai kritériumokban, hogy az új tagállamok politikai osztálya magáévá teszi majd ezeket a normákat. Másfél évtized elteltével azonban, amikor Orbán egymás után nyeri a választásokat, és könnyen történhet ugyanez Lengyelországban is, sőt a leginkább polgárosodottnak hitt Csehország élén is egy Zeman és egy Babiš áll, be kell látniuk, hogy nem ez a helyzet.

Ahogy a Szovjetunió és a tőle függő pártállami rendszerek idején adottságnak tekintették azok létezését, s a nemzetközi politikában ahhoz alkalmazkodtak, fejlesztve kapcsolataikat egy Brezsnyev, egy Gierek, egy Kádár, egy Honecker vagy akár egy Ceauşescu rezsimjével, most is tudomásul veszik, hogy egy Orbánnal, egy Kaczyńskival, egy Babišsal, sőt egy Putyinnal kell Európában – sőt az előbbiekkel az Európai Unióban – együtt élni és együttműködni. Ezért ünneplik a német állam vezetői Orbánnal, Kövérrel, Szijjártóval a határnyitás évfordulóját, és ezért kínálja fel von der Leyen a bővítési portfóliót Trócsányinak, a jogállamiság védelmét pedig Jourovának. Értenünk kell, hogy ez így van, de nem tekinthetjük rendben levőnek.

Bauer Tamás

Ursula von der Leyen ezért választotta Trócsányit!