Egy nap, két hír – pillanatfelvétel 2021 Magyarországáról

Rakacán járt a minap Novák Katalin, családügyi miniszter. A Népszavában megjelent írás érzékletesen mutatja be a két valóságot. Az uralmon lévők számára láthatatlan Magyarországot és azt az országot, amely csak a “plebejusnak” mondott kormány vízióiban él, amelynek semmi köze a való világhoz. A távolság nagyobb, mint Makó van Jeruzsálemtől. De ez nem zavarja a családügyi minisztert /sem/.

Tovább

Egy nap, két hír – pillanatfelvétel 2021 Magyarországáról

Minden társadalomban vannak gazdagok és szegények, ez természetes, de az már a regnáló kormány dolga, hogy ne erősítsen rá a megélhetésolló nyitására, hanem igyekezzen csökkenteni a távolságot. Két hírt választottunk napjainkból, amikből kiderül: a jelenleg kormányon lévők nem ennek szellemében dolgoznak.

Tovább

Jól jegyezze meg a dátumot: 2021. május 2-án Orbán Viktor egy napra “megjavult” – Ma május 3-a van……

Orbán Viktor kommunikátorai rendesen kimaszkolták az Anyák napját, volt “Orbán táviratozik”, majd a “miniszterelnök virágot szed”, aztán “Orbán és a kiscica”, végül a “Viktor, a jó fiú édesanyja szerető karjában” fejezet. A csúcspont a képes beszámoló, aminek munkacíme: „Anyák napján mindenki megjavul”.

Tovább

Egy nap, két hír – 2021 Magyarországa!

Mondhatnánk: ilyen az élet! De nem lenne igazunk, mert ugyan az természetes, hogy mindenhol vannak gazdagok és szegények, de az nem evidens, hogy akinek számolatlanul van, az nem érzi szükségét annak, hogy segítsen a rászorulókon. Persze ezt általában nem újgazdagék szokták érezni, ők elhiszik, hogy joguk van nem törődni semmivel. Nálunk pedig a NER segítségével temérdek Fidesz-hű jómódú nőtt ki a földből, akikbe elfelejtődött beletáplálni a felelősségérzetet. 

Tovább

Egy nap, két hír – pillanatfelvétel 2021 Magyarországáról

Minden társadalomban vannak gazdagok és szegények, ez természetes, de az már a regnáló kormány dolga, hogy ne erősítsen rá a megélhetésolló nyitására, hanem igyekezzen csökkenteni a távolságot. Két hírt választottunk napjainkból, amikből kiderül: a jelenleg kormányon lévők nem ennek szellemében dolgoznak.

Tovább

Egy nap, két hír – napi pillanatfelvétel 2021 Magyarországáról

Minden társadalomban vannak gazdagok és szegények, ez természetes, de az már a regnáló kormány dolga, hogy ne erősítsen rá a megélhetésolló nyitására, hanem igyekezzen csökkenteni a távolságot. Két hírt választottunk napjainkból, amikből kiderül: a jelenleg kormányon lévők nem ennek szellemében dolgoznak.

Tovább

Egy nap, két hír – látlelet 2021 Magyarországáról