Herczeg Zoltán volt kollégája segítségkérő levelére reagálva, amit a Péterfy kórház Alsóerdősor utcai részlegéből írt, azonnal kapta magát, hogy segítsen a levélírón és a kórházi osztályon...
Közösségi akció kezdődött azért, hogy ne kelljen elavult, ezeréves technikával dolgozniuk a Péterfy Sándor utcai Kórházban. Kiderült, néhány alaplap még floppy meghajtós. Civilek a kórházért Az...
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere levelet írt az Emmi egészségügyért is felelős miniszterének, Kásler Miklósnak. A levélben ismertette a kerületi önkormányzat döntését: kórházbejárásra hívják a Péterfy Kórház...
Év végéig valamennyi állami kórházban új beléptető rendszert vezetnek be Pintér Sándor belügyminiszter utasítására – jelentette ki Lengyel László egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a Magyar...
Péterfy-sztori: a kórházat szétvető háború amely az új, diktátor hajlamú , főigazgató és a vezető orvosok között tart.
Tóth László március elején váltotta a Péterfy kórház élén a nyugdíjba vonuló korábbi vezetőt, Sásdi Antalt. Tóth addig a Belügyminisztérium helyettes államtitkára volt, és a beszámolók...
Minden évben hangsúlyos kérdés, hogy az év végi ünnepek, miként telnek az egészségügyben. Különösen igaz ez most a világjárvány idején, hiszen egy végletekig leharcolt intézményrendszernek kell...
November 22. és 28. között a kórházak országszerte - Budapesten kiemelten - megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az...
Exkluzív interjút adott szombaton a Kossuth rádiónak Orbán Viktor, ami vasárnap került adásba. Ahogy arról beszámoltunk, beszélt az augusztus 20-i dzsemboriról, a példátlan gazdasági növekedésről, mi...