Kerítésen innen
A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….

Az Alaptörvény-módosítás után több momentumos képviselő és a független Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntött az Országgyűlésben ülő „bátrak” hétfő délután.

A „bűnös bűnhödjön”-elv sajátos értelmezése
A Momentum képviselői: Bedő Dávid, Gelencsér Ferenc, Hajnal Miklós, Orosz Anna, Tompos Márton és Tóth Endre ellen az egyik karmelitás kordonbontás miatt, szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés gyanújával indult eljárás.
Amikor a képviselők 2023 augusztusában kordont bontottak Orbán Viktor hivatalánál, a rendőrség szerint
„a Karmelita főbejáratához vezető bekötőúton az ott kihelyezett kordonokat rögzítő fém elemeket erővágókkal elvágták, majd a megbontott kordon elemeit a jelen lévő aktivistákkal a földre helyezték”.
A szakvélemény szerint az akcióval 25 547 forintnyi kárt okoztak.
A hatóság szerint a gyanút a helyszínen készített rendőrségi videófelvétel, a lefoglalt bűnjelek, tanúkihallgatás, helyszíni szemle, a Készenléti Rendőrség jelentése, igazságügyi szakértői vélemény és az interneten elérhető különböző médiatartalmak támasztják alá. A mentelmi bizottság KDNP-s elnöke, Hargitai János azt javasolta a bizottságnak, hogy kövesse a közvádas bűncselekmények esetén fennálló gyakorlatot, és függesszék fel az országgyűlési képviselők mentelmi jogát. A bizottság 3 igen, 3 nem szavazattal nem fogadta el a javaslatot,
az Országgyűlés azonban felülbírálta a döntést, és felfüggesztette a hat momentumos képviselő mentelmi jogát.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Nem tetszett Simonéknak a mondandója, feldobták Hadházyt
Hadházy Ákos független képviselőt rágalmazásért és becsületsértésért jelentették fel egy másik ügyben. A képviselő tavaly több posztban is foglalkozott Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselővel és feleségével, a nyírbogáti polgármesterrel, Simonné Rizsák Ildikóval.
Ez nem tetszett nekik, szerintük Hadházy állításai „valótlanok, bántóak, sértőek és megalázóak, alkalmasak mind a rágalmazás, mind a becsületsértés tényállásának megvalósítására.”
A mentelmi bizottság szerint ugyanakkor
„a mentelmi jog céljára tekintettel, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzésének biztosítása érdekében indokolt a magánvádas ügyben a mentelmi jog fenntartása”,
ezért azt javasolták az Országgyűlésnek, hogy ne függessze fel Hadházy mentelmi jogát. A parlament fideszes többsége azonban felrúgta az évtizedes hagyományt, és 136 igen szavazattal felfüggesztették Hadházy mentelmi jogát. Ez azért meglepő döntés, mert magánvádas eljárásban szinte soha nem adják ki a képviselők mentelmi jogát.

Hadházy-reakció
„Megnyugtatok mindenkit: nem kell aggódni, a mentelmi jogom felfüggesztése szimpla kis kicseszés. Természetesen
nem fog a bíróság rágalmazás miatt elítélni, hiszen az EU-s pénzek elszívására szakosodott nyírbogáti fideszes gengszter házaspár ellen annyi a bizonyíték, hogy négy poszt kellett ahhoz, hogy bemutassam, és így sem jutottam a végére.
A kicseszés része annyi, hogy lehet majd szaladgálnom Nyíregyházára, de sebaj, gondolom lesz még arra megnéznivaló, meg kedves rokonaim is laknak arrafele.”
Csak úgy…
A képviselők végül 140 igen, 21 nem szavazattal elfogadták az Alaptörvény-módosítást. Latorcai János az eredmény kihirdetése után megjegyezte:
„A helyi tiltakozók pedig majd élvezik a megérdemelt jutalmukat”
Szerző
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”