Sport
A Budapest-darts, European Tour-sorozat új bajnoka: Michael van Gerwen
Michael van Gerwen nyerte meg az idei European Tour-sorozat 11. versenyét, a budapesti Hungarian Darts Trophyt, mivel a vasárnap esti programban Josh Rock és Ross Smith után a döntőben honfitársát, Gian van Veent is legyőzte.
Kiesett a címvédő
A tavalyi győztes Dave Chisnall kiesésével már vasárnap délután eldőlt, hogy új bajnokot avatnak az idén negyedik alkalommal megrendezett Hungarian Darts Trophyn (az első itteni versenyt megnyerő Gerwyn Price a második, míg a 2022-es győztes Joe Cullen az első fordulóban búcsúzott). Az esti programba, a legjobb nyolc közé három-három holland és angol, valamint két északír játékos jutott be.
Az első negyeddöntőben a Bezjian Albertót is kiejtő Ryan Searle 1–3-as hátrányból felállva 6–3-ra győzött Daryl Gurney ellen, majd következett két fiatal holland mérkőzése, amelyből a 22 esztendős Gian van Veen jött ki győztesen a 24 éves Wessel Nijmannal szemben (aki pénteken Jehirszki György 6–0-s megverésével kezdte a tornát).
A harmadik negyeddöntőben Ross Smith döntő legben nyert honfitársa, Stephen Bunting ellen, a negyedikben pedig Michael van Gerwen 6–4-re múlta felül Josh Rockot.
Elődöntők
Ezután következett az első elődöntő, amelyben az egész hétvégén remek teljesítményt nyújtó, három meccsén is 100 pont feletti körátlagon záró Van Veen 6–2-re is vezetett már Searle ellen, de végül „csak” 7–5-re nyert, miután az angol játékos egy bravúros, 124-es kiszállónak is köszönhetően visszakapaszkodott, a döntő leget azonban nem tudta kicsikarni.
A második elődöntőt Van Gerwen egy 152-es kiszállóval kezdte Ross Smith ellen, majd 4–0-ra elhúzott, s végül 107.87 pontos körátlaggal győzött 7–3-ra – a döntőbe tehát két holland versenyző jutott be.
És jött a finálé!
Van Gerwen a finálét is parádésan kezdte, a lehető legmagasabb, 170-es kiszállóval nyerte meg az első játékot, aztán brékelőnybe került, de fiatal honfitársa 3–3-nál utolérte őt. Van Veen ezután 5–5-nél és 6–6-nál is elvette a háromszoros világbajnok kezdését, 7–6-nál már a győzelemért kezdhetett, és volt egy meccsnyila is, de nem találta el a bullt, ami után Van Gerwen ismét egyenlített. A döntő legben Van Veen szép kerekítéssel „letette magát” 210 pontról 78-ra, ám arra már nem dobhatott rá, mert Van Gerwen 110 pontról kiszállt (7–8), ezzel megnyerte a mérkőzést, és elkönyvelte idei első, összességében a 37. European Tour-sikerét.
Az ET-sorozat a jövő hétvégén (szeptember 27–29.) Svájcban, Bázelben folytatódik – az ottani szervezőknek nem lesz egyszerű dolguk, ha szeretnék felülmúlni a magyarországi körülményeket, mert az MVM Dome-ban az egész hétvégén fantasztikus hangulat uralkodott, és Budapest bebizonyította, hogy alkalmas lenne akár egy Premier League-forduló megrendezésére is.
Friss
- A Budapest-darts, European Tour-sorozat új bajnoka: Michael van Gerwen
- Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa – Egy különösen fontos művész távozott
- A nap híre! – Magyar Péter döntött a fővárosi közgyűlési mandátumáról
- Akik ellopták Lajkó Félix félmillió euró értékű hegedűjét
- Pénzhoroszkóp 2025-re – Nyeremény, gazdagság, szegénység – kinek, mi…..
- Lagzi Lajcsi beleállt
- Balázs, nem érted, hogy nincs rád fizetőképes kereslet? – érdeklődött névrokona politikai igazgatójától egy kommentelő
- Magyar Péter dumcsizna, Orbán Viktor inkább marad a „most jöttem…”- variációja mellett
- Szanyi Tibor: hiénák
- Vigyázz, kész, Oktoberfest! – Sör-vonulás Münchenen át