Budapesti hétköznapok
A budapestiek ismét felelősséggel döntöttek
Budapest közösségi költségvetésben évente egymilliárd forint felhasználásáról a budapestiek döntenek. Az idén október 7-ig tartó szavazáson több mint 29 ezer budapesti vett részt, akik öt kategóriában 175 ötletre szavazhattak. A nyertes ötleteket október 11-én a Városháza Pop-up parkban hirdették ki.
Helyi kis helyi ötletek
A legnagyobb számban olyan „helyi kis ötletekre” lehetett szavazni, amelyeknek már a szavazólapon van konkrét helyszíne és maximum 50 millió forintból valósíthatóak meg.
A tájékoztatás szerint ebben a kategóriában a legtöbb szavazat a Váci út és az Üllői út zöldítésére, a margitszigeti és népligeti csomagmegőrző létesítésére, illetve a Móricz Zsigmond körtérhez, valamint a Keleti pályaudvarhoz kötődő kerékpáros útvonalak fejlesztésével kapcsolatos beruházás ötletére érkezett.
Helyi nagy ötletek
A szavazólapon szerepelt szintén konkrét helyszínnel rendelkező, de már maximum 120 millió forintos ötletenkénti kerettel a „helyi nagy ötletek” kategóriában szereplők közül a
Margitszigetre létesítendő nyilvános illemhely, a Corvin-negyed aluljáró művészeti projektként történő megújításának ötlete, a konkrét helyszín meghatározása nélkül benyújtott ötletek közül pedig a csapadék esőkertekben történő összegyűjtésének, a hajléktalan családok számára létrehozandó konténerházaknak, illetve a jól kivilágított gyalogátkelőhelyek kialakításának ötlete kapta a legtöbb voksot a szavazáson résztvevőktől.
Döntsenek helyben
A Főpolgármesteri Hivatal a közleményében azt írta, ezek az önkormányzati programok bár más-más szabályrendszerrel és különböző méretű pénzügyi kerettel indulnak, céljuk mindig az, hogy az ott élők dönthessenek arról, milyen dolgokra költse az önkormányzat az éves költségvetés egy részét, hozzáfűzve, hogy Budapesten hamarosan az ötödik ilyen költségvetési ciklus indul, aminek az elején az itt élők egy-másfél hónapos időszakban adhatják be ötleteiket a program honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon.
Eddig
A fővárosi közösségi költségvetésből eddig 17 projekt valósult meg teljes mértékben, 11 már részben megvalósult, 12 ötlet van tervezési vagy kivitelezési fázisban, és 11 előkészítési fázisban.
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….