A Fidesz legújabb bunkósbot-törvénye után

Mondhatjuk, hogy után, hiszen senkinek sem lehet kétsége: a bűnszervezet “megvédi” a maga “szuverenitását” – akár mások jogainak eltiprásával, akár az EU-val, az egész demokratikus világgal szemben is.

A “szuverenitásvédelem” link duma

– mintha nem volna elég titkosszolgálata, ügyésze, rendőre a hatalomnak arra, hogy védjék, amit védeniük kell. Mintha nem volna elég kamuszervezetük, “kutatóintézetük” – közpénzből “természetesen” -, hogy itthon és külföldön megtámogassák hecckampányaikat, uszítsák hiveiket.

Azonban minden, mit korábban létrehoztak, egy idő után elveszíti “hamvasságát”: megszokottá, mondhatni, unalmassá válik. Ezért aztán új meg új hatóságra, hivatalra, miegyébre van szükségük: naponta kell demonstrálniuk, hogy “védenek” mindent, amit elbitoroltak, ami az “övék”…

Ma övék az ország, mindenestül. Vagy legalábbis úgy viselkednek, mintha az övék volna

Ezért aztán – nem először! – meghoznak egy “törvényt”, amelyről legalább annyit el kell mondani, hogy fasiszta törvény.

• Fasiszta, mert terrorizál.
• Fasiszta, mert olyan állam “törvénye”, amely a fasizmusról szóló definícióknak szinte hiánytalanul megfelel.

E törvény célja a megfélemlítés: a demokraták sarokba szorítása, szétszórása. Létrejön egy “hivatal”, amelynek “jogköre” kellően tágan és kellően semmitmondóan van megfogalmazva: azaz bármit megtehet, legalábbis bármihez “segítséget” kérhet arra “hivatott” szervektől.

Nagyon nehezen, de ha megerőltetem magam, esetleg el tudom képzelni,

hogy például a tankerületek elnevezésű borzalomban dolgozhatnak bizonyos korlátozott értelemben tisztességes, azaz ostoba emberek is, akik nincsenek teljesen tisztában azzal, mit is művelnek. De a szuverenitásvédelmi hivatallal kapcsolatban nincs bennem semmi kétség: kizárólag bármire kapható, erkölcstelen vagy egyenesen amorális emberek lesznek “munkavállalói”. Túl sok, túl súlyos tapasztalatok, ismeretek birtokában mondhatja ezt az ember.

Ez a “törvény” olyan bunkósbot, amelyet folyamatosan lengetni fognak, és senki sem tudhatja, mikor, kikre csapnak le vele: oda sújt, ahová köll, és amikor köll…

E “hivatallal” szemben pedig jogorvoslat nincs.

Visszajutottunk tehát mondjuk 1935-be, amikor József Attila az alábbi sorokat írta:

„Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba írják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.”

(Levegőt!)

A dolognak ez a lényege: “És nem sejthetem…” A fenyegetettség, a kiszolgáltatottság érzése a fontos – a “statuálás” (A tanú)

A “törvényalkotók” gátlástalanságára mi sem jellemzőbb, hogy nyilvánvalóan tudják: “törvényük” nem fog megállni az EU bírósága előtt. De ez nem érdekli őket: nem az örökkévalóságnak fabrikálnak ők “törvényt”… Nem is úgy kezdtek hozzá – ezúttal sem.

“Választási” célú dologról van szó: az a lényeg, hogy a következő “választás” a megfélemlítés és a végtelenített hecckampányok légkörében teljen el: ez a Fidesz-uralom fenntartásának garanciája… Mit számít ehhez képest, hogyan dönt majd a strasbourgi bíróság… A “választásoknak” addigra vége lesz, s utána akár ki is léphetnek az EU-ból…

Az ellenzék mintha kezdene észhez térni: az együttműködésről, a közös fellépésről kezdenek talán tárgyalni. Ideje, ahogy annak is: hagyják abba az esetleges közös indulás érdemének kisajátítását…

Ne mondja el minden párt, hogy ő kezdeményezte: tárgyaljanak és egyezzenek meg.

Legjobb volna persze mindezt a társadalom nyilvánossága előtt tenni, mondjuk egy új demokratikus ellenzéki kerekasztallal… Hívják bárminek is.

Kapcsolódó