Bulvár
Az elegancia, „gyerekszoba” nem kapható az „újgazdag-boltban” – De az is lehet, (?) hogy az Orbán-lány a piacról öltözködik
Mielőtt nekiesnénk Orbán -saját lábán vigéckedő- Ráhelnek azért, mert kedveli a Dior és a Chanel cuccokat és összekuporgatott elég pénzt ahhoz, hogy simán hódolhat e szenvedélyének, vegyük számításba, hogy egy normális országban ezen senki nem lenne felháborodva. Ámde Magyarországon ezzel van egy kis bibi…. Meg aztán az is lehetséges, -na jó, nem valószínű- hogy a sokak által ismert másolat-vásárlók közé tartozik, mert ugye a látszat…..
Nem elég megvenni és hordani, azt viselni illik!
Biztosan Önök is találkoztak már emberekkel, akik bármit magukra aggathattak az újonnan szerzett pénzükért megvéve, úgy állt rajtuk, mint – előre is bocsánat – tehénen a gatya. Viszont vannak, akik a turiból beszerzett cuccban is olyan elegánsak, hogy ha belépnek valahová, rájuk szegeződik az összes tekintet.
Az elegancia, „gyerekszoba”, tartás – hívjuk bárminek – nem kapható az „újgazdag-boltban”.
Azt beszélik, hogy nem Ő az első az Orbán-családban, aki nehezen birkózott – vagy talán mára sem sikerült neki, hiába a budai rezidencia a hatalmas ganggal, meg a sok külföldi röpködés – meg a nagyváros nehézségeivel.
Amikor még demokrata volt és szobatársaival, akikkel egyívásúak voltak – és „vannak” – megérkeztek a fővárosba, nagy ámulattal nézték a 4-es, 6-os villamost és a többi pesti hívságot. Lehet, hogy ennek a levét isszuk, mi Budapestiek?
Mert megteheti… Megteheti?
„A miniszterelnök legidősebb lánya, a luxusbaba- és divatiparban utazó Orbán Ráhel – aki nem mellesleg Tiborcz István felesége – néhány képet osztott meg a nemrég újra nyilvánosra állított Instagram-profilján.” Hadházy Ákos több posztot szentelt a legújabb „ki,, ha én nem” bejegyzésének.
1.) „Sajnos a trónörökösnő táskája nem látszik jól a dubaji felvételeken (talán Chanel), de éles szemű, divathoz értő olvasóim jelezték: a szoknya is különleges darab, a DIOR Dioriviera Toile de Jouy kollekció „fluorescent blue” darabja. Egy ilyen potom 2750-3400 euró lehetett (1 060 000 – 1 315 000 Ft).
Legyen mindenki büszke rá, az önök pénzéből van!”
2.) 13 millió forintos(!) órát viselhetett a miniszterelnök lánya a dubaji turisztikai kiállítás vacsoráján. Az egymilliós szoknyáról írt posztot látó honfitársunk szerint „a vacsoránál viselt órája Cartier (-nek tűnik). Többféle változatban készül, gyémánt berakással, illetve anélkül.“
Orbán Ráhel pár hete tette ismét nyilvánossá az Instagram fiókját.
Csak találgathatunk, mi az oka annak, hogy nyíltan dicsekszik a mesés vagyonával. Egyszerűen ennyire buta, vagy betegesebb az apjánál is? Vagy egyfajta üzenet ez, hogy lám, ostobák, én mindent megtehetek!?
3.) „Ez ma egy ilyen nap, gyorsan meglett a retikül is, köszönet Önöknek! Ez a kis kék Chanel táska 6500 dollár, vagyis 2,3 millió forint. Magyarországon sok ember egy évig dolgozik ennyi pénzért.
Mielőtt bárki félreértené: ezeknek a posztoknak nem a hergelés a célja. A gazdagság nem bűn és a kérkedés is csak jellemhiba. Az már más kérdés, hogy ennek a mérhetetlen gazdagság az Önök pénzéből és nem tisztességes versenyben született.
Orbán Ráhel ruhája, órája és táskája annak a világos bizonyítéka, hogy hazugság a „nemzeti burzsoázia” megteremtéséről alkotott mítosz. A Tiborcz Istvánnak és a többieknek juttatott tömérdek állami milliárd – ami nagyon hiányzik ebben az országban sok száz helyről – véletlenül sem forog vissza a gazdaságba, inkább jachtok, autók, New York-i lakás, méregdrága ruhák és kiegészítők formájában távozik. Csak a svájci óragyártók meg a francia divatcégek járnak jól vele, a magyar emberek biztosan nem. Az pedig, hogy szemérmetlenül még dicsekednek is vele, azt jelzi, mennyire elszakadtak a rendszer kegyeltjei a magyar valóságtól.”
Főké: drMáriás festménye
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat