Kerítésen innen
A halál-biznisz és a megvesztegetett boncmesterek – A gyász öt lépése
A gyászolók, a gyász fájdalmára épül az egyik legnagyobb és legerkölcstelenebb biznisz, a versenyfutás a halottakért, amiben egyes temetkezési vállalkozások szinte semmitől nem riadnak vissza annak érdekében, hogy hozzájuk menjenek a már egyébként is megtört hozzátartozók.
Ki itt belépsz…
Sok temetkezési vállalkozásban a lehető legrafináltabb és tegyük hozzá erkölcstelenebb módon igyekeznek kiüríteni az ügyfelek „pénztárcáját”, alaposan felsrófolva az amúgy is tetemes temetési költséget. Az üzletelés a halottakkal azonban nagyon sok esetben már a kórházak és klinikák bonctanán kezdődik, hiszen itt kapják az első iránymutatást, amit a legtöbb esetben meg is fogadnak a gyászolók.
Cseppben a tenger
Egy 33 éves férfi ellen emeltek a napokba vádat, aki egy budapesti orvostani intézetben boncmesteri szakképzettséggel dolgozott, ahol többek között a halottak beérkezésével és kiadásával kapcsolatos adminisztráció, a temetkezési vállalatokkal és hozzátartozókkal való kapcsolattartás, valamint a tárolási-hűtési díj beszedése, arról számla kiállítása volt a feladata.
A férfinak különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen ígértek és adtak korrupciós pénzt azért, hogy az elhunytak hozzátartozóit hozzájuk irányítsa, illetve olyan egyéb kérések teljesítésért, mint a soron kívüli boncolás elintézése és a holttestek tárolási díjáról valótlan összegű számlák kiállítása. Az egyik ilyen vállalkozó jogtalan előnyt ígért további négy, másik kórházban dolgozó egészségügyi alkalmazottnak, két boncmesternek, egy segédboncmesternek, valamint egy adminisztrátorként dolgozó nőnek is- tette közzé pénteken a Fővárosi Főügyészség.
A vád
A korrupciót a Nemzeti Védelmi Szolgálat észlelte és derítette fel. A Fővárosi Főügyészség az egészségügyi alkalmazottakat vesztegetés elfogadásával – kettejüket több rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett alakzattal – vádolja.
A gyász öt lépésben
1. Tagadás:
Az első reakció, a sokk, amikor még szinte fel se tudjuk fogni, hogy ami egy pillanattal ezelőtt még az életünk része volt, az már nincs többé. A tagadásban ott van a kegyelem, ami megóv attól, hogy teljesen összeroppanjunk a fájdalomtól és egyszerre annyit éljünk át, amennyit képesek vagyunk elhordozni.
2. Harag:
A veszteség egy talajvesztett állapotba taszít, elveszettnek érezhetjük magunkat, és ez haragot vált ki – irányulhat a környezetre, magára a szeretett személyre, magunkra, amiért „képtelenek” voltunk megakadályozni, vagy akár Istenre is, aki engedte, hogy ez megtörténjen. A harag megélése fontos, egyszersmind nehéz, mert a mi kultúránk fél a haragtól.
3. Alkudozás:
Ha valaki élt már át veszteséget, biztos emlékszik a „Mi lett volna, ha…” és a „Bárcsak…” kezdetű mondatokra. Bármit megtennénk, hogy a dolgoknak más legyen a kimenetele, újra és újra végigpörgetjük magunkban az eseményeket, hogy vajon kinek mit kellett volna tennie ahhoz, hogy ne következzen be a veszteség. Az alkudozással szinte mindig együtt jár a bűntudat, az érzés, hogy nem jó döntéseket hoztunk, valamilyen szinten felelősek vagyunk azért, ami történt
4. Depresszió:
Míg az alkudozás során többnyire a múltban élünk, amikor a jelenre nézünk, ürességet érezhetünk, céltalanságot, mintha az agyunkra köd borult volna, el se tudjuk képzelni, hogy hogyan tovább. Egy súlyos veszteség esetén a mély szomorúság, amit érzünk, természetes, az lenne a furcsa, ha nem ezt éreznénk. Fontos azonban elkülöníteni a normális szomorúságot a klinikai depressziótól.
5. Elfogadás:
Eljutunk arra a pontra, amikor tudomásul vesszük, hogy az életünk egyszer s mindenkorra megváltozott, elkezdünk berendezkedni az ’új normálisra’ – ami nem jelenti azt, hogy már nem fáj, csak annyit, hogy visszatérünk az életbe, elkezdünk megtanulni együtt élni a veszteséggel – gyaszokok.hu.
