A hülye gyerek…

… még mindig nem érti, pedig eleget hallhatja az összes médián keresztül és otthon csakúgy, mint az iskolában, hogy itt ma minden, de minden őérte történik, mert nekünk itt már fű nem terem. Szép szó, üvöltés, intelem mit sem ér, pedig tizenhárom évesen már igazán tisztában lehetne a dolgok lényegével, ráláthatna – ha máshonnan nem, hát a bordásfal tetejéről – a nagy összefüggésekre.

A hülye gyerek akarjon megfelelni!

Akármennyi rágógumit is töm a szájába, s legyen bármennyire is nehéz az iskolatáskája, igenis akarjon megfelelni – ahogy a szülei és a nagyszülei tették – az iskola elvárásainak, ha el akarja kerülni a reá záporozó szekunda-repülvényeket.

Kinek van erre energiája?

De nem! A kiskamaszok önző módon, tenyérbe mászó pimaszsággal, az istennek sem képesek észrevenni, hogy mennyire akadályozzák a felnőtt társadalmat a rendszerváltásban. Kinek van ideje, energiája, még az ő változó koruk változásaival is bíbelődni!

Ormótlan kezükkel, lábukkal – amit persze a mi bosszantásunkra növesztenek – taszigálnak bennünket az adósok börtöne felé. Éhesek, amikor drágul a tej, a kenyér. Semmi részvét, megértés, rokonszenv. És ez még mind semmi! Kezdenek rákapni a számítógépre, sőt, az okostelefonra! Na és a mozi, a színház? A megátalkodottakra most tört rájuk a kultúraéhség, amikor az luxuscikké válik s egyébként is kell a kutyának, rohad az egész.

Tizenhárom évesen már sok mindent kéne tudnia

Tök nem érdekli, hogy mi most nyakig élünk a történelemben, ő nyakig merül a fürdőkádba, walkmant húz a fülére és órákig képes lebegni, álmodozni. Nemre való tekintet nélkül tollászkodik a tükör előtt. Tetszeni akar! Értetlenül bámul rád, amikor te iszonyodva nézed a képernyőt és – mint egy epilepsziás – világmegváltó vitákban fetrengsz a szőnyegen, az ő jövőjéért aggódva. Kihasználva az alkalmat a mobilon csüng, sutyorogva egy másik naplopóval, ahelyett, hogy három nyelvet tanulna szimultán, matek- és fizikapéldákat oldana rogyásig és újságokat olvasna. Elvégre tizenhárom évesen már illenék tudnia, hogy mi az a : pejoratív, szubvenció, multinacionális, kanalizáció, hogy ki tudja tölteni a felvételi tesztlapot, ha be akar kerülni egy gimnáziumba.

Hogyhogy nem tudja, mi akar lenni?!

Akad közöttük olyan szellemileg visszamaradott, akinek még fogalma sincs arról, hogy mi akar lenni, ha nem ütközött ki rajta valami tehetség a pattanásain kívül. Hát mit ér az ilyen bűnös, elfajzott kölyök?

Na, és az osztályzatok, amelyeket mint anyajegyeket visel magán tíz éves kora óta levakarhatatlanok! Hát azt sem érti a hülye gyerek, hogy őt ezek a jegyek határozzák meg egy életre? Mert mi jeleseket és kitűnőket akartunk termelni tömegszériában.

Szegény Karinthy Fricike! Ma Téged egyetlen gimnáziumba sem vennének fel. Talán csak egy alapítványi gimnáziumba, ha apukád leperkálna százezer forintot. Mert a mi iskolarendszerünk Téged – pfúj, rossz tanulót – kiszűrne, lustának, hazudozónak, fene rossz gyereknek bélyegezne.

Jól manipulálható, a hatalomnak behódoló nemzedék kell

De kinek kell egy kezelhetetlen, megbízhatatlan zsenireménység? Fontosabb a könnyen kezelhető, simulékony, jól manipulálható, karrieréhes, a mindenkori hatalomnak behódoló felnőtt nemzedék csirája. Aki tanulni még igen, végrehajtani igen, szolgálni igen, de gondolkodni és alkotni aligha képes.

A hülye gyerek egyszer talán megérti, hogy az ő gyerek volta csupán átmenet. Tartós állapota felnőttsége lesz, mint elkerülhetetlen, életfogytiglani büntetés. Hiába, a gyerek felnőttségre ítéltetett.

Csak a hülye felnőtt nem érti

Vagy a hülye gyerek nagyon is érti, hogy ő még irigylésre méltó, ha még annyira ideges, kapkodó, ellenszenvesen ingatag, önmagát és egymást, múltat és jelent percenként megtagadó felnőtt társadalom veszi is körül?

A hülye gyerek sejti, ösztönei súgják, hogy a tudáshoz a tudomány felfedezésén kívül elengedhetetlenül szükséges az élmény és a tapasztalás. Mert mikor köttessenek az első életre-halálra szóló barátságok és szerelmek, ha nem kamaszkoruk kezdetén? Ők most gyűjtögetik hamubasült pogácsáikat a hosszú útra.

Csak a hülye felnőtt nem érti, hogy legyen bármennyire is kilátástalan az ő jelene és jövője e mesterségesen duzzasztott káoszban, az ő hülye gyereke – ennek ellenére – most éli egyetlen gyermekkorát. Nincs az az elfuserált oktatás- és kultúrpolitika, az a hisztériáig felkorbácsolt felvételi láz, nincs az a nemzetközi, belpolitikai és gazdasági válsághelyzet, amely ebben őt megakadályozhatná!

Ez az agyonnevelt, agyonféltett, agyonszidott hülye gyerek, a mi gyerekünk. Fertőzöttségünkben hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Így válunk hülye gyerekből hülye felnőtté. És nincs visszaút. De a hülye gyerek szerencsére ezt még nem tudja.

Culturpolitica