Kerítésen innen
A ködterhes időjárás tovább tart, sőt még ónos szitálás is jöhet
A továbbiakban is jellemző lesz a ködös, ónos szitálással nehezített időjárás. Az egész hét olyan lesz, mint amilyen a hétfő volt.
Egyelőre elkerülnek minket a komoly frontok
Kedden, délelőtt csökkenő párásság, vékonyodó ködfelhőzet a valószínűbb. A Dunántúlon és déli országrészben, foltokban szűrt napsütés is kialakulhat, de zömében szürke, nyirkos idő lesz jellemzőbb. A nap folyamán, nyugat felől magasabb szintű felhőzet is húzódhat a Dunántúl fölé, ott még borultabbra fordulhat. A középső és keleti térségben napnyugtáig, foltokban előfordulhat átmeneti derengő, szűrt napsütés, de sokfelé megmaradhat a hajnali ködfelhőzet.
Szitálás elszórtan, foltokban előfordul, de jelentős eső érkezése nem látszik.
Éjjel, a Dunántúlról a középső országrész fölé is átterjedhet a vastag felhőzet, ami visszafogja a lehűlést és a páraképződést is. A keleti országrészben ismét párás, ködfoltos, fagypont körüli, illetve kisebb foltokban az alatti, hideg idő a valószínűbb.
Szerdán országszerte borongós, szürke, nyirkos idő lesz. A keleti országrészben délelőtt ködfoltok is előfordulnak. A felhőzetből számottevő csapadék nem hullik, de itt-ott időszakos szemerkélés, szitálás kialakulhat. Eleinte szélcsendes idő lesz jellemző, majd a nap folyamán, az északnyugati, nyugati határvidéken élénkülhet az É-i légmozgás. Másutt egész nap gyenge, jelentéktelen marad a légmozgás.Éjszaka folytatódik a borult idő. Az elmúlt napokhoz képest kevéssé lesz erőteljes a talaj közeli ködképződés, de vastag felhőréteg borul fölénk. Elvétve lehet szemerkélés, szitálás. Jelentős csapadék nem hullik. A Nyugat-Dunántúlon élénkebb, másutt gyenge É-ias szél várható.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A folytatásban
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront érintheti a nyugati országrészt. A Dunántúlon élénkebb É-i szél mellett napsütésben lehet bízni. Nagyjából a Duna vonalától keletre ezzel szemben továbbra is valószínűbb a felhős, szürke idő itt-ott szitálással és csak foltokban elvékonyodó felhőtakaróval.
Pénteken, szombaton többségében borongós, szürke időre van kilátás, itt-ott átmenetileg vékonyodó, elvékonyodó felhőzettel. Észak felől egy csapadékzóna is érintheti az országot, melyből előreláthatólag elsősorban az ország északi felén időszakos szemerkélés, gyenge csapadék is előfordul. A hőmérséklet várható alakulása alapján a csapadék halmazállapota vegyesnek, hó, havas eső és eső között váltakozónak ígérkezik.
Vasárnapra – már növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – nyugat felől terjeszkedő és az országot ÉNY-DK irányban keresztező kiadósabb csapadék és hidegfront érkezése körvonalazódik. Az ország túlnyomó részén eső a legvalószínűbb, de a hidegfronttal beáramló hidegebb levegő hatására megnő a havas eső és az átmeneti, elgyengülő hóesés kialakulásának esélye is. A halmazállapot váltás és a csapadék eloszlása, mennyisége még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
Hétfőre távozó hidegfront okozhat élénk ÉNY-i szelet, szakadozó felhőzetet, elszórtan hózáporokat, hószállingózást is hozhat az időjárás.
Szerző
Friss
- Átverte a kormány a vízügyeseket?
- A karácsonyfa nem tányérra való
- Ez a fickó egészen hihetetlen érzékkel nyúl mellé bárminek, amihez hozzákezd – kommentelték Sulyok köztársasági elnök keresztényi innovációját
- Hol van már a 300.- forintos vizitdíj, amit Fidesz-hergelésre utasított el a magyarok többsége?
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Válaszút esetén jól jön….
- Közszolga-betyárbecsület: Szijjártó bevédte Rogánt, Gulyás és Menczer sem maradt szótlan
- Tudja kit tartunk el ‘tudományos kutatási orientáció nyújtásért’? A megfejtés: Varga Juditot
- Rogán Antal felkűzdötte magát az amerikai külügy szankciós listájára
- ‘Cseppfolyik a nemzettudat!’ – Bödőcs Tibor új videója
- Magas pozíciót kapott elsőként egy szerzetes nő a Vatikánban