Kerítésen innen
A Kreml toporzékol a NATO csúcs miatt
Marija Zaharovának, a Kreml külügyi szóvivőjének mondatai azt sugallják, hogy a moszkvai vezetést különösen rosszul érinti a ma kezdődött vilniusi NATO csúcs.
Színes látványosság
A szóvivő szerint a csúcs nem más, mint:
a nyugati manipuláció legrosszabb hagyományainak megfelelő színes látványosság lesz.
Zavarja az oroszokat, hogy nem Putyin a szólista
A szóvivő nagyon is erőltetett viccelődése is alátámasztja, hogy Moszkva komolyan aggódik a nyugat most már több, mint 500 napja tartó és egyre erősebb összezárása miatt. De lássuk, hogyan is viccelődött Zaharova az orosz állami televízió Nagy Játszma című műsorában:
„…folyamatban van egy tömeges, hangszerelt kiképzés, a finn kormány miniszterei pedig gordonkaszólót adnak elő Ukrajna megsegítése jeléül…”
A szóvivő hozzátette azt is, hogy a csúcstalálkozón új segélyprogramokat jelentenek be és számos propagandalépést tesznek, hogy bemutassák a kijevi rezsim állapotának felszínét.
Fokozott légtér ellenőrzés Litvániában
A Litvánia fővárosában rendezett kétnapos csúcstalálkozón valamennyi tagország, valamint a tagsághoz már csak karnyújtásnyira lévő Svédország is részt vesz. A NATO-csúcs miatt a vilniusi repülőteret lezárták és a légteret is fokozottan őrzik.
Kis magyar kapkodási természetrajz
A csúcsot megelőző éjszaka a török elnök is bejelentette, hogy országa hozzájárul a svéd NATO tagsághoz. Ezzel végleg magára maradt Magyaroroszág, mint aminek vezetője még ellenáll. Mentve a menthetetlent, alighanem a sokkból ocsúdva Szijjártó Péter mondott egy nagyon átlátszó beszédet, amely még mosakodásnak is gyenge volt, hiszen arról beszélt, hogy a jóváhagyási nyilatkozat már hónapok óta a magyar parlament előtt van, csak még nem került napirendre.
Közben Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is elutazott az eseményre.
Szerző
Friss
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak