Bulvár
A kutyás állatvédő hölgy fegyvere, a retikül – Az állatvédelem nem galamblelkűeknek való
A minap egy kisebb vitába keveredtem egy kutyás állatvédő csoport létrehozójával a fb-on.
A minap egy kisebb vitába keveredtem egy kutyás állatvédő csoport létrehozójával a fb-on. Az ok, egy ismételten felmerülő, problémának nem, nagy gondnak annál inkább nevezhető ügy volt, miszerint egy budapesti kerületben újból mérgezett kutyatápot helyezett ki, egy lelkes állatgyűlölő-írja olvasónk.
Köszönet azoknak akik figyelnek
Egyik csoporttag leírta, hogy az ő kutyájuk megmenekült ugyan, de egy másik kutyus elpusztult. Ők összeszedték, amit találtak a környéken kidobott tápot, de ez nem garancia arra, hogy következő nap ne legyen ott újra. Én megköszöntem, bár helyileg nem, de kutyásként érintett vagyok,
majd nagy betűkkel, ékes magyarsággal megígértem az elkövetőnek, hogy ha én meglátom, a retikülömmel úgy elverem, hogy szégyenében összepisili magát (itt azonban a húgy szót használtam, ami nem trágár, viszont jól tükrözi a verés mértékét).
A „Polkorrekt” admin
Ezzel el is köszöntem az állatvédő csoport tagjaitól, tudván, hogy a fb nem tűr ilyen kilengést, ezért letilt.
Néhány nap múlva az admin. jelentkezett be, hogy ők tiltanak le, mert ez a hozzáállás ebben a csoportban nem divat.
Hát mit tagadjam, boldogan beleálltam az eszmék cseréjébe. Javítsak a stílusomon, mondták ők, a stílusom kemény ugyan, de vicces – replikáztam. A fb egy olyan lehetőség, ahol bárki véleményt mondhat, ilyen esetben pedig nem csak kutyákról van szó, hanem gyerekek is veszélybe kerülhetnek. Jómagam rengeteg trágár megjegyzést olvastam már, mégsem tiltották le, érveltem. Na, nem ragozom, én képmutatónak tituláltam őket és tartom magam ehhez. Kedves Mesteremtől idéznék ebben a témában:
Az állatvédelem, nem galamblelkűeknek való!
Így érzem jómagam is. Nem kell szeretni az állatokat, de megölni őket, kínozni őket törvényileg is tilos. Elméletben. És itt visszakanyarodnék a saját problémámhoz: ha a törvényhozók és a törvényt betartatók munkája a humán területen kimeríti a túlmunkát, akkor nem lesz idejük, sem kedvük “holmi” Fifikékkel foglalkozni. És ha mégis, ugyan mi történik az elkövetővel? Ejnye-bejnye és viszlát! Hát lehet, hogy morálisan nem helyes, hogy kicsit sem nőies, mi több, törvénybe ütköző az önbíráskodás, de itt és most megesküszöm, ha rajtakapok egy ilyen férget, nem ússza meg a retikülömet.
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…