Párizs 2024
A magyar csodaúszó továbbra is függetlenül a szövetségtől, a maga útját járja

Az évek óta a támadások és értetlenségek középpontjában álló Milák Kristóf csodaúszó továbbra is a maga útját járja ami még véletlenül sem esik egybe a szövetségével A külön utas verziót támasztja alá, hogy egyelőre nem utazott -a csapattal- Párizsba, ő még itthon készül.

A szövetségikapitány igyekszik magyarázkodni
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint most értelmetlen lett volna a többikekkel tartania az olimpiai bajnoknak.
Szerda reggel a magyar úszó-, valamint a férfikézilabda-válogatott is elutazott Párizsba, de a 200 pillangón olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf nem volt ott a Liszt Ferenc-repülőtéren – írja a Magyar Nemzet.
Sós Csaba, a szövetségi kapitány elmondta, bár az úszóversenyek már szombaton megkezdődnek, Milák először csak kedd délelőtt vesz részt a 200 méteres pillangóúszás előfutamaiban. A szám döntőjét pedig szerdán este rendezik.
A szövetségi kapitány szerint a párizsi uszodában messze nem lehet olyan ideális körülmények között edzeni, mint itthon, ezért értelmetlen lett volna, ha Milák már szerdán elutazik a többiekkel, akik közül Rasovszky Kristófnak és Késely Ajnának már szombaton szurkolhatunk 400 gyorson.
Irány Párizs!
Milák Kristóf várhatóan csak szombaton, de legkésőbb vasárnap utazik ki Párizsba. Noha a sportember idén meg sem közelítette a saját világcsúcsát (1:50,34 perc), a legjobb idei eredmény csupán 1:53,94 perc, így is a második helyen áll a 200 méteres pillangóúszás idei világranglistáján, a hektikus felkészülés dacára a szám favoritja.
A nemzetközi úszószaklap, a SwimSwam Magazine 60 százalékot ad a magyar versenyző olimpiai címvédésére.
Szerző
Friss
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat