Sport
A Manchester City először nyerte meg az Európai Szuperkupát
A Bajnokok Ligájában címvédő Manchester City 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel 5-4-re nyert szerdán az Európa-liga-győztes Sevilla ellen a labdarúgó európai Szuperkupáért kiírt pireuszi mérkőzésen, ezzel először hódította el a trófeát.

A Bajnokok Ligájában címvédő Manchester City 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel 5-4-re nyert szerdán az Európa-liga-győztes Sevilla ellen a labdarúgó európai Szuperkupáért kiírt pireuszi mérkőzésen, ezzel először hódította el a trófeát.
A Cityből hiányzott a Burnley elleni angol bajnoki idénynyitón pénteken megsérült Kevin De Bruyne
A belga irányító hasonló okból már a BL-döntőt sem tudta végigjátszani, és most három-négy hónap kihagyásra kényszerül.
A mérkőzést a Sevilla kezdte lendületesebben, az első öt percben nem nagyon hagyta kijönni kapuja elől a Cityt, amely azonban lassan átvette az irányítást, és mezőnyfölénybe került. Hamarosan az a játékkép alakult ki, amire számítani lehetett, a manchesteri csapat járatta a labdát a Sevilla térfelén, a spanyol együttes pedig szervezetten védekezett.
Aztán az első félidő közepe után egy ellentámadás futott a bal oldalon, Marcos Acuna pontosan ívelt középre, Juszef En-Nesziri pedig magasra ugorva, védők szorításában, hét-nyolc méterről a kapu jobb oldalába fejelt, a labda a kapufát érintve került a hálóba.
Ezt követően még nyomasztóbbá vált a City mezőnyfölénye, amely azonban meddőnek bizonyult, hiába passzolt rengeteget az angol alakulat, helyzetet gyakorlatilag nem tudott kialakítani.
A második félidőben is jól kezdett a Sevilla, több támadása gólszerzési esélyt jelentett, akár el is dönthette volna a mérkőzést. Mégis a City tudott egyenlíteni, pedig alig volt képes megbontani ellenfele védelmét: egy átívelésnél üresen maradt több manchesteri játékos, és közülük Cole Palmer fejelt a kapuba.
A hajrára beszorult a Sevilla, de a továbbra is többnyire statikusan támadó City nem tudta eldönteni a mérkőzést, így következtek a tizenegyesrúgások.
Az első kilenc játékos nem hibázott, a tizedikként következő sevillai Nemanja Gudelj azonban a felső lécre bombázott, ami a manchesteriek győzelmét jelentette.
második számú európai kupasorozatban rekorderként hétszeres győztes andalúziai csapat története során hetedszer játszhatott a trófeáért, de csupán az elsőnél, még 2006-ban járt sikerrel, azóta hat összecsapásán alulmaradt. Ezzel szemben a szigetországi gárda most debütált a Szuperkupáért kiírt találkozókon, diadalával pedig a 25. klub lett – és a hatodik angol -, amely elhódította a serleget.
UEFA Európai Szuperkupa
Manchester Cita – Sevilla 1-1 (0-1) – tizenegyesekkel: 5-4
Pireusz, Karaiszkákisz Stadion, 29 207 néző, v.: Francois Letexier (francia)
Gól: Palmer (63.), illetve En-Nesziri (25.)
Manchester City: Ederson – Walker, Akanji, Gvardiol, Aké – Kovacic, Rodri – Palmer (Álvarez, 85.), Foden, Grealish – Haaland.
Sevilla: Bono – Jesús Navas (Montiel, 83.), Badé, Gudelj, Acuna – Jordán, Rakitic – Ocampos, Óliver Torres (Juanlu, 74.), Lamela (Suso, 93.) – En-Nesziri (Rafa Mir, 93.)
Pep Guardiola: Ez meg volt írva a csillagokban
Szerző

Friss
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért