Kerítésen innen
A Mikulásgyárnak annyi – 119 megkeresett cég közül egy sem szponzorálta
Cunamiként száguld az interneten a gyerekek tízezreit érintő bejelentés, miszerint elmarad az idei Mikulásgyár, Magyarország egyik legnagyobb karitatív, adománygyűjtő rendezvénye.
A 20. nem jön össze….
Joulupukka programját a bejelentés nem érinti, november 29. és december 9. között találkozik sok tízezer gyermekkel. Minden programja változatlan, a helyszínek listája még folyamatosan bővül is.
„Tekintetettel az elmúlt tizenvalahány évben a megkérdezésem nélkül a MikulásGyárról és rólam írt és mondott valótlanságokra, arra, hogy a MikulásGyárat a sajtó nagy része negligálja, arra, hogy sokan ellenségként tekintnek a MikulásGyárra és rám, valamint – és elsősorban – arra, hogy sosem voltam és nem vagyok hajlandó egy végletekig klikkesedett, csakis belterjes viszonyok között működő társadalomban közlekedni, további indoklás nélkül közlöm az alábbit.
Tudomásul veszem, hogy Magyarország a MikulásGyárra nem tart igényt, így nem ráll módomban megrendezni a Jubileumi 20. MikulásGyár ünnepi eseményt. Nincs mit ünnepelni”
– írta a rendezvény közösségi oldalán Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervező-tulajdonosa.
Nem úri huncutság….
Zsolnai Endre 2005 óta szervezi a karácsonyi adománygyűjtést és ünnepi programokat rászoruló gyerekek számára, de jelen helyzetben nem tudja folytatni a Mikulásgyár rendezvénysorozatát.
Miközben a Mikulásgyárat egyesek milliárdosok úri huncutságának, jó üzletnek próbálták lealjasítani, addig én ebben az évben 119 céget kerestem meg a jótékonysági adománygyűjtés támogatásáért, de egy vállalkozás sem állt be az ügy mögé. Ennek ismeretében döntöttem úgy, hogy nem rendezem meg a tervezett 2024-es jubileumi rendezvényt
– mondta a Sokszínű vidék megkeresésére a főszervező-tulajdonos. Néhány hete a Mikulásgyár Alapítvány bejelentette, hogy meghívásukra ebben az évben is hazánkba érkezik Joulupukki, a finn Mikulás.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Joulupukki jön….
A finn Mikulás a Mikulásgyár elmaradása ellenére – alapítványunk meghívására – az eredeti terveknek megfelelően Magyarországra érkezik, és több településre ellátogat
– közölte Zsolnai Endre. Joulupukki a Mikulásgyár Alapítvány koordinálásával tizenhárom napon át járja majd az országot, hogy felejthetetlen élményt ajándékozva, személyesen találkozzon a magyar gyermekek sokaságával. Október végén még agy nézett ki a dolog:
„Joulupukki, a finn mikulás hazánkban tölt 13 napot. A Jubileumi 20. MikulásGyár keretében legalább 120 ezer kilónyi tartós élelmiszert adományozunk a gyermekeknek, és minimum 25 ezer gyermeket fogunk megajándékozni Joulupukki látogatásával országszerte. Budapesti főhelyszínünkön 80 ingyenes programunk lesz, 4 tematikus napot is szervezünk a nagyközönség számára: egészségügy, oktatás, tömegsport, zöld-fenntartható fejlődés.”
Friss
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy fejérmegyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben