Connect with us

Bulvár

Rogán-Gaál Cecília, Mészáros Beatrix és a Mikulás jelenlétében nyitott meg a MikulásGyár

mikulasgyar
Megosztás

Tizenötödik alkalommal nyitott meg a MikulásGyár karácsonyi jótékonysági akció pénteken a budapesti Millenáris parkban, ahol december 21-ig családi programokkal is várják az adományozókat.

A megnyitón részt vett a finn Mikulás is,

akivel vasárnap és december 6-án is találkozhatnak a MikulásGyár látogatói – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel, amely idézi Rogán-Gaál Cecíliát, a Nakama&Partners ügyvezetőjét, aki a megnyitón elmondta:

idén is az a céljuk, hogy minél többen csatlakozzanak a karitatív akcióhoz, ehhez pedig igyekeztek a lehető legszínesebb műsort összeállítani, hogy igazi családi program legyen a MikulásGyár meglátogatása.

Az állami hírügynökség tudósítása szerint

az akcióhoz idén kiemelt támogatóként csatlakozott a Mészáros Csoport, amely az adományozás mellett 1300 rászoruló gyermeket lát vendégül a Fővárosi Nagycirkuszban.

A Mészáros Csoport dolgozói aktívan is részt vesznek a MikulásGyár támogatásában. Adománygyűjtéssel és önkéntes munkával segítik a rendezvényt

– foglalta össze Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke, Mészáros Lőrinc lánya.

Az első ajándékok minden évben külföldről érkeznek a MikulásGyárba,

idén a finn Mikulás otthonából, Rovaniemi városából küldték az első csomagot a település vezetői. A karitatív akcióban a szervezők mellett önkéntesek százai segítik az alapítvány munkáját. Számos cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük