Párizs 2024
A MOB 150-200 fős olimpiai csapattal számol
Egy évvel a párizsi nyári olimpia kezdete előtt öt sportágban 19 magyar sportoló rendelkezik kvótával vagy az induláshoz szükséges szintidővel.
Egy évvel a párizsi nyári olimpia kezdete előtt öt sportágban 19 magyar sportoló rendelkezik kvótával vagy az induláshoz szükséges szintidővel.
„Célegyenesbe fordultunk” – jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai sajtótájékoztatóján
Hozzátette, kiemelten fontos az olimpiai eredményesség, a sportállamtitkárság pedig igyekszik minden támogatást megadni ehhez. Ennek jegyében a MOB ismét részesül a társasági adókedvezményből (TAO), idén 167 milliót, jövőre pedig 300 milliót hívhat le a keretből.
Schmidt Ádám hangsúlyozta, a kiemelt versenysport-támogatási rendszerben a korábbi 16 helyett január 1-től már 45 olimpiai sportág kapott helyet. Jelezte, emellett az edzőket és az utánpótlást támogató programok szintén az eredményes szereplést segítik.
Gyulay Zsolt MOB-elnök elmondta, egy évvel a rajt előtt öt sportágban 19 versenyző szerzett indulási jogot az olimpiára. Kiemelte, a párizsi utazók végső létszámát nagyban befolyásolják majd a csapatsportágak eredményei, hiszen a vízilabdázók mellett még a kézilabdázók és a kosárlabdázók is megszerezhetik a részvételi jogot.
„Így a csapatlétszámot 150-200 főre szeretnénk belőni” – jelentette ki Gyulay Zsolt, aki úgy fogalmazott, 10-12 aranyesélyt is lát, ugyanakkor hangsúlyozta, a tapasztalatok szerint a győzelmi lehetőségek egyharmada szokott valóra válni.
„Örülünk, hogy visszatért az olimpia Európába, a párizsi olimpia kulturális élmény is lesz, ikonikus helyszínekkel, ahol 3-400 ezer embert várnak a Szajnán sorra kerülő megnyitóünnepségre”
nyilatkozott a MOB-elnöke.
Gyulay Zsolt elmondta, az új szponzori szerződés szerint a párizsi játékokon ismét az adidas biztosítja a magyar csapat sportruházatát. Ez azért is nagy szó, mert a német cég mindössze négy országnak készít nemzeti kollekciót az olimpiára, ezek egyike lesz a magyar csapat.
A sajtótájékoztatón részt vett Hámori Luca, aki első magyar női ökölvívóként szerzett olimpiai kvótát a krakkói központú Európa Játékokon.
„Három kemény meccsel sikerült megszereznem az indulási jogot. Az érzést nem lehet szavakba önteni, amit átéltem, amikor eldőlt, hogy ott lehetek az olimpián, de már izgatottan várom a rajtot”
– mondta Hámori Luca.
Pekler Zalán aranyérmes és olimpiai kvótás
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is