Connect with us

Párizs 2024

Szilágyi Áron világbajnoki bronzérmes 

Megosztás

Szilágyi Áron bronzérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Megosztás

Szilágyi Áron bronzérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A már negyvenéves Decsi Tamás előbb iráni ellenfelet győzött le, majd Szatmári Andrással került össze

A magyar ütközet edzői támogatás nélkül zajlott, de kemény csatát hozott, volt benne többször videózás is. Mindkét fél komolyan vette az asszót, melyet az döntött el, hogy Decsi kiegyensúlyozottabban, illetve valamivel határozottabban vívott.

„Annak ellenére, hogy magyar meccs volt, odatettem magam, természetesen nyerni szerettem volna. Őszintén szólva nem is tudom, hogy mi történt, hogyan történt, ezt egyszer majd elemezni kell. Nem gondolom, hogy Tomi nyújtott kiemelkedőt, ha én jól vívok, ezt a meccset meg kellett volna nyernem. Versenyen eddig még soha nem kaptam ki tőle” – értékelt az MTI-nek a három tussal alulmaradó Szatmári, aki hozzátette: nem ígéri, hogy ezt ki tudja heverni a csapatversenyig.

„Nehéz másfél nap elé nézek, de természetesen megpróbálom összeszedni magam” 

– folytatta.

A negyedik magyar, Gémesi Csanád, aki a szombati selejtezős napon lehengerlően vívott, az első körben nagyot küzdött Matei Ciduval, 9-13-ról fordított 14-13-ra, aztán jött egy kétes megítélésű tus, az utolsót pedig egyértelműen román ellenfele adta. Edzője, Navarrete József az MTI-nek úgy összegzett, hogy Gémesi nagyon felpörgette magát, az akciók többségét első szándékból akarta végigvinni.

 „Neki van repertoárja, többféle akcióval kellett volna próbálkoznia, mert amikor váltott, akkor sikerült is felzárkóznia”

mondta.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb-címvédő Szilágyi Áron a georgiai Beka Bazadze és az üzbég Musza Ajmuratov könnyed legyőzése után a hazai közönség előtt versenyző Luca Curatolival mérkőzött. 

A 2019-ben, Budapesten vb-harmadik, a tokiói olimpián csapatban ezüstérmes kardozó és Szilágyi asszójára sok néző volt kíváncsi, a pást melletti lelátórészen nem is mindenki talált helyet, a terem távolabbi pontjairól, illetve a passzázsról is sokan követték az eseményeket. Az összecsapást Szilágyi irányította, továbbra is nagyszerűen vívott, 12-6-ra elhúzott, majd némileg közelebb engedte magához ellenfelét, de 15-12-s sikerrel így is ő jutott tovább.

A negyeddöntőben a lengyel Szymon Hryciukkal csapott össze és esélyt sem hagyott ellenfelének, hét tus különbséggel győzött.

Decsi Tamás a 16 között jól küzdött Ziad el-Szisszivel, de két tussal kikapott. Később az egyiptomi bejutott az elődöntőbe.

Decsi Tamás
Decsi Tamás az iráni Mohammad Rahbari ellen a milánói vívó-világbajnokság a férfi kard versenyének legjobb 32-be jutásáért vívott asszóban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A MiCo Konferencia és Rendezvényközpont vívóhelyszínén felállított főpást előtt megtelt a lelátó, több mint kétezer néző figyelte a látványos elődöntős, döntős programot

A háromszoros ötkarikás aranyérmes, tavaly világbajnok magyar vívó a georgiai Beka Bazadze, az üzbég Musza Ajmuratov, az olasz Luca Curatoli és a lengyel Szymon Hryciuk legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol Eli Dershwitzcel csapott össze. Sokáig egyértelműen az történt a páston, amit eltervezett, gyorsabb volt ellenfelénél, látványos és egyértelmű tusokkal már 10-4-re is vezetett. 

Ezt követően azonban a 2018-ban vb-ezüstérmes amerikai magára talált, fokozatosan felzárkózott, Szilágyi pedig – aki a nap folyamán addig esélyt sem adott ellenfeleinek – nem tudott váltani, legalábbis eredményesen nem. Dershwitz 13-13-nál egyenlített, és az utolsó két találatot is ő adta.

Eli Dershwitz és Szilágyi Áron
Szilágyi Áron (j) és az amerikai Eli Dershwitz a milánói vívó- világbajnokság férfi kardversenyének elődöntőjében. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Jött egy blokk, egy üresjárat, ellenfelem +leváltott+, picit más ritmusban, sokkal agresszívebben jött, nem tudtam reagálni” – elemezte elődöntőjét Szilágyi Áron. – „Volt egy-két pechesen kapott találatom, pontosabban inkább határozatlan mozdulatom, amiből nem tudtam kiszabadítani a kardomat, és ahogy nyomta előre a sajátját, ő talált, én meg nem. El is ment az önbizalmam, amikor utolért. Nem jó ezt megélni, mert azt éreztem, hogy a kezemben van ez az asszó.”

Arra a kérdésre, hogy ennyi tapasztalattal és ilyen eredményes pályafutással is el tud menni az ember önbizalma, úgy reagált, hogy  „amikor az ember sorban kap négy-öt-hat találatot, akkor el”.

„Nem az általános önbizalmam, hanem az asszón belül, hogy mennyire tudom az ellenfelet fogni középen, mennyire érzem a ritmusát. Amennyire az elején maximálisan azt éreztem, hogy kézben tudom tartani az asszót és rá tudom erőltetni az akaratomat, ez annyira megváltozott.”

Szilági Áron
Szilágyi Áron, miután vesztett az amerikai Eli Dershwitz ellen a milánói vívó- világbajnokság férfi kardversenyének elődöntőjében. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az elődöntő menetét elemezve azt mondta, azért nehéz egy ilyen helyzetet kezelni, mert 13-10-nél azt érzi az ember, hogy ha folytatja, amit eddig csinált, akkor vége lesz az asszónak, aztán kap egy tust, meg még egyet, az ellenfél kiegyenlít és ott kellene elgondolkozni, hogy mit is csináljon.

Elismerte ellenfele teljesítményét, mint mondta, „jót váltott, meglepőeket húzott, nem adta fel, harcolt, küzdött”. 

A bronzéremnek egyelőre még nem tud örülni – folytatta -, már csak azért sem, mert amikor bekerült a legjobb négybe, az addigi vívása alapján nagyon úgy érezte, hogy meg lehet nyerni ezt a világbajnokságot.

A döntőben aztán meglepően simán éppen Dershwitz győzött a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével szemben, ezzel az Egyesült Államok első vb-aranyát szerezte ebben a szakágban.

Szilágyi ezt megelőzően 2013-ban, Budapesten volt vb-bronzérmes, az idei, júniusi Európa Játékokok is harmadik lett, és a magyar küldöttség első érmét nyerte a milánói világbajnokságon.

A vb az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám – egy világkupához képest egyéniben két és félszeres szorzóval – mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.

A 64 között:
Szilágyi Áron-Beka Bazadze (georgiai) 15-4
Decsi Tamás-Mohammad Rahbari (iráni) 15-9
Szatmári András-Radu Nitu (román) 15-10
Matei Cidu (román)-Gémesi Csanád 15-14

A 32 között:
Szilágyi-Musza Ajmuratov (üzbég) 15-4
Decsi-Szatmári 15-12

A 16 között:
Szilágyi-Luca Curatoli (olasz) 15-12
Ziad el-Szisszi (egyiptomi)-Decsi 15-13

Negyeddöntő:
Sandro Bazadze (georgiai)-Josida Kento (japán) 15-9
el-Szisszi – Michele Gallo (olasz) 15-14
Eli Dershwitz (amerikai)-Ha Han Szol (dél-koreai) 15-10
Szilágyi-Szymon Hryciuk (lengyel) 15-8

Elődöntő:
Bazadze – el-Szisszi 15-14
Dershwitz-Szilágyi 15-13

Döntő:
Dershwitz-Bazadze 15-6

A végeredmény: 1. Eli Dershwitz, 2. Sandro Bazadze, 3. Szilágyi Áron és Ziad el-Szisszi, …14. Decsi Tamás, …18. Szatmári András, …36. Gémesi Csanád

Szilágyi Áron világbajnoki aranyérmes!

Szerző