Connect with us

Párizs 2024

Kós Hubert országos csúccsal hetedik 100 méter háton

Megosztás

Kós Hubert országos csúccsal a hetedik helyen végzett 100 méter háton a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek harmadik napján.

Megosztás

Kós Hubert országos csúccsal a hetedik helyen végzett 100 méter háton a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek harmadik napján.

A döntőben a 20 esztendős magyar versenyző parádésan kapta el a rajtot

Kós Hubert féltávnál hatodikként fordult, gyengébb idővel, mint az előfutamban. A második hosszon látszódott, hogy az érmekért zajló csatába nem tud beleszólni, de egy nappal korábban felállított országos rekordján így is javítani tudott egy századot.

„Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha is száz háton fogok világbajnoki döntőt úszni. Most megint sikerült országos csúcsot úsznom, ami rendkívül pozitív a kétszáz hát előtt” – nyilatkozta Kós Hubert, aki egyúttal elárulta, hogy szerdán nem áll rajthoz 200 méter vegyesen. Megjegyezte, noha abban a számban tavaly Európa-bajnoki címet nyert, itt most bebizonyosodott számára, hogy a 200 méter hát lesz a fő száma.

Férfi 100 m hát, világbajnok:
    
   Ryan Murphy (Egyesült Államok) 52.22 másodperc
2. Thomas Ceccon (Olaszország) 52.27
3. Hunter Armstrong (Egyesült Államok) 52.58
…7. KÓS HUBERT 53.11

Márton egyéni csúccsal döntős, Pádár olimpiai szintes

A két elődöntős magyar közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe, a 17 esztendős versenyző délelőtt, egyéni csúcsát (1:57.99) megjavítva, 1:57.35 perccel – nem sokkal elmaradva az 1:57.26-os olimpiai szinttől – nyolcadikként ment tovább. A fiatal magyar úszó tovább tudott faragni egyéni legjobbjából, ráadásul az 1:56.55 perces idejével könnyedén biztosította helyét Párizsban is.

Pádár Nikolet

„Nagyon örülök, hogy sikerült megúsznom az olimpiai szintet, most már biztos, hogy ott leszek jövőre. Ez egy hatalmas idő, hiszen egy másodperccel rosszabbal jöttem ide. Tavaly még a középdöntőig sem jutottam el, egyre tapasztaltabb vagyok, jövőre én is ott leszek a döntőben” 

– nyilatkozta könnyek között Pádár, aki hat századdal maradt le a fináléról és végül a tizedik lett.

Őt Márton Richárd követte, aki a délelőtti előfutam után azt jósolta, hogy egyéni legjobbjával bekerülhet a 200 méter pillangó fináléba. Az általa kitűzött feladatot teljesítette, hiszen 1:54.54 perccel csapott célba, ezzel megjavította a tavalyi római Európa-bajnokságon úszott 1:54.78 perces csúcsát. Akkor ez ezüstérmet ért Milák Kristóf mögött a Foro Italicóban, most a hatodik helyen került be a világbajnoki döntőbe, amelyet magyar idő szerint szerdán 13.53 órakor rendeznek.

„Az első százötvenet nagyon megküldtem, mentem előre, mint az őrült, az utolsó tíz méteren látszódott is, hogy egyre gyengébbek a tempóim, de próbáltam kitartani” – mondta az MTI-nek Márton, aki a fináléval kapcsolatban megjegyezte, először egy nagy alvásra és evésre van szüksége, és ha a reggeli ébredéskor nem fáj semmije, akkor célba veszi az 1:54 perc alatti időt. 

Márton Richárd
Márton Richárd a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás elődöntőjében a fukuokai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Korábban már elmondtam, hogy csak szeretnék bekerülni a döntőbe, és élvezni, szerintem bőven túlteljesítettem már” 

– fogalmazott.

Ledecky beállította Phelps rekordját

Történelmi győzelmet aratott az amerikai Katie Ledecky kedden, a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek harmadik napján.

A hétszeres olimpiai bajnok 1500 méter gyorson, minden idők harmadik legjobb idejével diadalmaskodott, ezzel pályafutása 15. egyéni vb-aranyát gyűjtötte be, amivel beállította honfitársa, Michael Phelps rekordját. 

Férfi 200 méter gyorson a románok sztárja, a tavaly Budapesten győztes David Popovici nagy meglepetésre még a dobogóról is lemaradt, a számban pedig kettős brit siker született Matthew Richards és a második Tom Dean révén. A díjátadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át az érmeket.

Férfiak

    200 m gyors, világbajnok:
    
   Matthew Richards (Nagy-Britannia) 1:44.30 perc
2. Tom Dean (Nagy-Britannia) 1:44.32
3. Hvan Szun Vo (Koreai Köztársaság) 1:44.42

Nők

    1500 m gyors, világbajnok:
    
    Katie Ledecky (Egyesült Államok) 15:26.27 perc
2. Simona Quadarella (Olaszország)  15.43.31
3. Li Ping-csie (Kína) 15:45.71

    100 m hát, világbajnok:
    
   Kaylee McKeown (Ausztrália) 57.53 másodperc
2. Regan Smith (Egyesült Államok) 57.78
3. Kathrine Berkoff (Egyesült Államok) 58.25

    100 m mell, világbajnok:
    
   Ruta Meilutyte (Litvánia) 1:04.62 perc
2. Tatjana Schoenmaker (Dél-afrikai Köztársaság) 1:05.84
3. Lydia Jacoby (Egyesült Államok) 1:05.94

(MTI)

Világcsúcs női 400 gyorson és férfi 400 vegyesen

Szerző