Connect with us

Párizs 2024

Ezüstérmes Varga Ádám és a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás kajak kettes

Megosztás

A magyar versenyzők négy érmet, két-két ezüstöt és bronzot, valamint négy kvótát gyűjtöttek a szombati döntőkben a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

Varga Ádám
Megosztás

A magyar versenyzők négy érmet, két-két ezüstöt és bronzot, valamint négy kvótát gyűjtöttek a szombati döntőkben a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

A napi program első felében tíz döntőt bonyolítottak le, a számok közül négy olimpiai volt, azaz az érmek mellett a kvótákért is küzdöttek a résztvevők

A tokiói ezüstérmes Varga Ádám úgy szállt vízre a férfi kajakosok királyszámában, K-1 1000 méteren, hogy idén még nem kapott ki, két világkupaversenyt is megnyert, s eddig a vb-n sem tudta senki legyőzni. Ezúttal a portugál Fernando Pimenta és az ausztrál Thomas Green is vele tartott, de fél kilométer után még ő vezetett. A folytatásban aztán európai riválisa elé került, s bírta a finist is. Varga a végére kicsit elfáradt, de a második helyet, s ezzel a kvótát is sikerült megszereznie. 

Varga Ádám (K-1 1000 m, 2. hely)

„Természetesen örülök a második helynek, kiadtam magamból mindent, nagyon régen nem fáradtam el így. A világbajnoki ezüstérem nagyon szép. Pimentától kikapni nem szégyen. Elégedett vagyok a pályámmal, úgy érzem, nem tudtam volna ennél többet. Ötszáz méter után éreztem, hogy kezdek fáradni, az utolsó ötvenen pedig már nem tudtam újítani. Elég valószínű, hogy meglesz mind a hat férfi kajakos kvótánk, örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni a magamét.”

A négyesben kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara – aki a kvartett tagjaként pénteken már begyűjtött egy kvótát, így újabbat ezúttal nem szerezhetett – Tokióban második lett az Lisa Carrington mögött egyesben. Ezúttal is az ötszörös ötkarikás bajnok új-zélandi uralta a pályát, a 34 éves magyar kajakos pedig végig a második-harmadik helyen haladt, a célba végül harmadikként ért.

Csipes Tamara (K-1 500 m, 3. hely)

„Egyesben még csak Tokió óta versenyzek, sokat számít, ha ismered az ellenfeleid taktikáját. Lisa extra gyors az első 250 méteren, elvégre sprinter, az volt a taktikám, hogy amennyire csak tudok, menjek vele. De szerintem nekem nem fekszik ez a taktika, szerintem a jövőben visszaállok arra, hogy inkább a táv második felében erősítek. Most az utolsó 150 méteren csak azon drukkoltam, hogy beérjek és ne essen ki a kezemből a lapát. De örülök a dobogónak, egy éves kihagyás után visszajöttem oda, ahol nagyjából voltam.”   

Csipes Tamara
A harmadik helyezett Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres döntőjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kenusok hasonló számában az Óbudai Ganz 23 éves versenyzője, Adolf Balázs, a címvédő román és az olimpiai bajnok brazil riválisa között vágott neki a távnak, s óvatosan kezdve a hatodik helyen haladt át féltávnál. Az első öt hely ért kvótát, s a magyar kenus bele is erősített a hajrában, s bár az éremszerzésre nem volt esélye, feljött az ötödik helyre, ezzel megszerezte Magyarországnak az első párizsi indulási jogot ebben a szakágban.

Adolf Balázs (C-1 1000 m, 5. hely)

„Örülök a kvótának, de van bennem egy kicsi tüske is. Végig arra figyeltem, hogy a román közelében maradjak, de ha elengedtem volna, hogy ő hol van, és felvállalom a saját iramomat, akkor akár az érem is meglett volna. Ezzel együtt előre aláírtam volna ezt az eredményt.”  

A tavaly bronzérmes Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros is ötödik lett 500 méteren, s ez újabb két versenyzői kvótát jelent a magyar csapatnak Párizsra. Nekik az első nyolc között kellett ehhez zárniuk.

Bragato Giada: „Vegyes volt ez a döntő és az érzéseink is vegyesek. A rajtot jól megcsináltuk, a végét annyira nem. Eddig a rajt volt a gyengénk, most éppen fordítva van. De a lényeg, hogy megszereztük a kvótát.”

Nagy Bianka: „Idén nem megyünk jól. Most egy kicsit el is ment a kedvem az egésztől, össze kell szednem magam, mert a 2024-es egy nagyon fontos év lesz. Fizikálisan és fejben is újra kell építeni az egészet.”

Az ötkarikás indulási jog ebben a sportágban nem névre szól, a magyar olimpiai csapat a jövő évi válogatókon alakul majd ki.

Az olimpiai programban nem szereplő számokban is volt minek örülni magyar részről. 

A nap első döntőjében, női K-1 1000 méteren az UTE 20 éves versenyzője, Rendessy Eszter – aki tavaly ezüstérmesként zárt ebben a számban, pénteken pedig olimpiai kvótát szerzett az 500-as négyes tagjaként – ezúttal is a második helyért harcolt a címvédő ausztrál  Alyssa Bull mögött. Sokáig a második helyen lapátolt, de a hajrában megelőzte őt a lengyel Justyna Iskrzycka, így most meg kellett elégednie a harmadik pozícióval. 

 Rendessy Eszter (K-1 1000 m, 3. hely)

„Szerettem volna a lengyel lányt megelőzni, nagyon kihajtottam magam, még most is kapkodom a levegőt, alig bírok állni. A győztes ausztrál versenyző a mezőny fölött áll, de ő hat-hét évvel idősebb nálam, ilyen idősen majd szeretnék én is így menni, mint ő, vagy még jobban.”

Rendessy Eszter
A harmadik helyezett Rendessy Eszter a női kajak egyesek 1000 méteres döntőjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tavaly U23-as világbajnok Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás duó – amely idén robbant be a felnőtt mezőnybe – remekül kezdett K-2 1000 méteren, féltávnál az élen haladt, s bár a végén elment mellette a spanyol duó, a németeket sikerült visszavernie, s egy nagyszerű ezüstéremmel tette le a névjegyét a nemzetközi mezőnyben.

Vajda Bence: „Egész évben egy rövidebb távra készültünk, ezért megpróbáltuk most a gyorsaságunkat kihasználni és minél hamarabb előre kerülni. A spanyolok a második ötszázon elénk kerültek, s őket már nem tudtuk megfogni. Nagyon boldogok vagyunk, végigrodeóztuk az évet, ez egy nagyon szép lezárása az esztendőnek.”

 Szántói-Szabó Tamás: „Nehéz évünk volt, de rájöttünk arra, hogy át tudunk állni 500-ről 1000-re, s emiatt még jobban hiszünk magunkban. A következő évre még nem gondolunk, de az biztos, hogy több tapasztalattal és magabiztossággal vágunk majd neki.” 

Az elsősorban maratoni specialista Kisbán Zsófia óriási hajrával, kevéssel lemaradva a dobogóról negyedik lett C-1 1000 méteren, s az 500-as kenunégyes, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán és Hodován Dávid is ezt a pozíciót szerezte meg a nyolc hajót számláló döntőben. 

Kollár Kristóf és Fejes Dániel kenupárosa az ötödik helyen végzett egy kilométeren, a sprinter Birkás Balázs – aki négy év után szerepelt ismét vb-döntőben – a megismételt rajt után hatodikként csapott a célba K-1 200 méteren. 

Varga Katalin
A harmadik helyezett Varga Katalin a női parakajak KL2 kategória 200 méteres döntőjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szombati para döntők során Varga Katalin (KL2) és Suba Róbert (VL2) egyaránt kvótát szerzett Magyarországnak a jövő évi paralimpiára, előbbi bronzérmes, utóbbi negyedik lett 200 méteren.

Férfiak

K-1 200 m, világbajnok:
   Arturas Seja (Litvánia) 35.243 másodperc
2. Badri Kavelasvili (Georgia) 35.364
3. Carlos Garrote (Spanyolország) 35.380
…6. Birkás Balázs 35.735 

K-1 1000 m (olimpiai szám), világbajnok:
   Fernadno Pimenta (Portugália) 3:27.712 perc
2. Varga Ádám 3:28.141
3. Jakob Thordsen (Németország) 3:28.303

K-2 1000 m, világbajnok:
   Pedro Vazquez Llenin, Inigo Pena (Spanyolország) 3:11.512 p
2. Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás 3:12.366
3. Anton Winkelmann, Leonard Busch (Németország) 3:13.550

C-1 1000 m (olimpiai szám), világbajnok:
   Martin Fuksa (Csehország) 3:45.124 p
2. Catalin Chirila (Románia) 3:45.958
3. Sebastian Brendel (Németország) 3:46.581
…5. Adolf Balázs 3:47.828

C-2 1000 m, világbajnok:
   Nicolae Craciun, Daniele Santini (Olaszország) 3:34.565 p
2. Moritz Adam, Nico Pickert (Németország) 3:35.296
3. Ilie Sprincean, Oleg Nuta (Románia) 3:36.490
…5. Kollár Kristóf, Fejes Dániel 3:36.932

C-4 500 m, világbajnok:
   Spanyolország (Joan Antoni Moreno, Pablo Grana, Manuel Fontan, Adrian Sieiro) 1:30.808 p
2. Lengyelország (Aleksander Kitewski, Tomasz Barniak, Wiktor Glazunow, Norman Zezula) 1:32.373
3. Ukrajna (Vitalij Verheles, Andrij Ribacsok, Dmitro Jancsuk, Taras Miscsuk) 1:32.725
4. Magyarország (Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán, Hodován Dávid) 1:33.25

Nők

K-1 500 m (olimpiai szám), világbajnok:
   Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:47.769 p
2. Emma Jörgensen (Dánia) 1:49.102
3. Csipes Tamara 1:50.699

K-1 1000 m, világbajnok:
   Alyssa Bull (Ausztrália) 3:54.864 p
2. Justyna Iskrzycka (Lengyelország) 3:56.663
3. Rendessy Eszter 3:57.556    

C-1 1000 m, világbajnok:
   Maria Mailliard (Chile) 4:24.958 p
2. Jacy Grant (Kanada) 4:26.955
3. Li Li (Kína) 4:27.113
4. Kisbán Zsófia 4:27.208

C-2 500 m (olimpai szám), világbajnok:
   Hszü Shi-hsziao, Szun Meng-ja (Kína) 1:52.775
2. Antia Jacome, Maria Corbera (Spanyolország) 1:52.916
3. Sloan MacKenzie, Katie Vincent (Kanada) 1:52.956
…5. Bragato Giada, Nagy Bianka 1:55.976

Olimpiai kvótát szerzett a női és a férfi kajaknégyes is

Szerző