Kerítésen innen
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kitekint

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csatlakozott a Copa-Cogeca nyílt leveléhez, amelyben az EU mezőgazdasági termelőinek és szövetkezeteinek érdekképviselete az agrárium érdekeinek hatékonyabb képviseletét kéri az Európai Bizottság elnökétől – közölte a NAK elnöke pénteken.

Abcug műhús
Győrffy Balázs a közösségi oldalán közölte, hogy a Copa-Cogeca (Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága – Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága) elnökségi ülésén az állattenyésztők érdekében felszólalt a laboratóriumokban előállított műhús ellen.
Az agrárkamara vezetője a bejegyzésben megosztotta az érdekképviseletek levelét is, amelyet Ursula von der Leyennek címeztek, és amelyet a Copa tagjaként a NAK is aláírt.
Nemcsak az éghajlat…
A felhívás szerint az EU-nak vissza kell helyeznie a stratégiája középpontjába a mezőgazdaságot, ha a gazdatiltakozásokat kezelni akarja. A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás az európai projekt fontos része, érdekeiket ennek ellenére figyelmen kívül hagyják, miközben az európai gazdálkodók versenyképességét gazdasági, éghajlati és társadalmi kihívások is fenyegetik – fogalmaztak.
A levél sürgős intézkedéseket szorgalmaz, hogy a gazdák munkája egyszerűsödhessen, adminisztrációs terheik csökkenjenek, az élelmiszerláncokból tisztességes díjazással részesüljenek.
Védintézkedések
Az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó védintézkedéseket ki kell terjeszteni a gabonára, az olajos magvakra és a mézre, a zöld megállapodás mezőgazdasági hatásait pedig föl kell mérni a következő hónapokban – írták a levélben.
Az uniós agrárérdekképviseletek azt is kérik, hogy a következő uniós költségvetés tükrözze a gazdálkodók előtt álló kihívásokat, továbbá legyen saját uniós biztosa a mezőgazdaságnak és a vidéki területeknek, aki egyúttal az Európai Bizottság alelnöki tisztségét is betöltené.
Szerző
Friss
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel