Budapesti hétköznapok
A Péterfy-sztori folytatódik – Átmeneti főigazgató, átmeneti béke?
Péterfy-sztori: a kórházat szétvető háború amely az új, diktátor hajlamú , főigazgató és a vezető orvosok között tart.
A péterfy-sztori újabb állomása: hónapok óta a nyilvánosság része az egyébként is lepusztult a működés képtelenség szélére sodródott (állami közreműködéssel sodort?) Péterfy utcai kórházat szétvető háború amely az új, diktátor hajlamú főigazgató és a vezető orvosok között tart.
Eredményes lázadás
Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, szombaton és vasárnap több mint 30 főorvost hallgattak meg az intézményben kialakult és a már a betegellátást veszélyeztető körülményekről. A főorvosi kar már tavasszal elvesztette bizalmát a főorvossal szemben, ezt szavazással is nyilvánvalóvá tették. Hiába jelezték a műtőblokk helyiségeinek hibáit, nem történt semmi, az urológiai és sebészeti műtéteket le kellett állítani. Voltak helyiségek, ahol a klímaberendezés meghibásodása miatt 38 fokban kellett volna operálni. A helyzet odáig fajult, hogy a Péterfyben a múlt héten csak a szemészeti, a fül-orr-gégészeti műtétekre és a császármetszésekre kerülhetett sor.
Az orvosok az új főigazgató megérkezése óta folyamatosan jelezték, hogy nem jó az amikor olyan vezető áll egy kórház élén, aki nem csak „fehérgalléros bűnözőknek” nevezi az orvosokat, de az intézmény folyamatos lepusztulásával, például a tarthatatlan műtő beli állapotokkal sem foglalkozik.
A hétfői nap folyamán az orvoslázadás meghozta a gyümölcsét.
Főigazgató „csere” a Péterfyben
A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) 2023. június 26-tól Dr. Kökény Zoltánt bízta meg a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatói feladatainak ellátásával – áll a DPC közleményében. Váltás történt az ápolási igazgató személyében is: Simon István Krisztiánné az új orvosigazgatóhoz hasonlóan szintén a DPC-ből érkezik a Péterfy Kórházba.
Visszavonták Tersztyánszky Rita főigazgató-helyettes, Szilágyi Emese orvos-igazgató és Kaszai Erzsébet ápolási igazgató megbízását is, amit azzal indokoltak, hogy noha nagyszerű szakmai munkát végeztek, nem szóltak kellő időben az intézményben kialakuló vezetői válságról az országos kórházi főigazgatónak. Az érintettek a döntést tudomásul vették.
A struktúraváltás részeként a főigazgató-helyettesi pozíció megszűnt az intézményben, az új főigazgató személyét az Országos Kórházi Főigazgatóság a közeljövőben pályázat útján választja ki.
Soós Adriana a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is üdvözölte a történteket.
Itt tart most a Péterfy-sztori, ha változik a helyzet jenetjük.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat