Banánköztársaság
A politika és annak képviselője azt hablatyol, amit akar, na de egy rendőr?
Világbotrány, amit mostanság a karambolt okozó egykori embercsempész ügye körül kavar a politika és amihez -úgy tűnik- készséggel asszisztál a rendőrség.
Ezek megőrültek?
Nem a kormány veszélyhelyzeti rendelete miatt kiengedett moldáv embercsempész okozta a néhány nappal ezelőtti budai balesetet, hanem a testvére, akivel megtévesztésig hasonlítanak egymásra és akivel rendszeresen használták egymás okmányait, mondta Léránt Krisztián alezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján.
Tiszta őrület, de nem az, hogy a politika igyekszik szabadulni egyik „gondatlanságból” elkövetett bűne terhe alól, nekik szívük joga (és a mi bajunk) erkölcstelennek lenni, hiszen „csak politikusból” vannak.
Na de a rendőrség?
Hogyhogy nem hajtották el az ötlettel náluk megjelenő okostojást, mondván, találjatok ki valami mást, mi ezt nem vállalhatjuk, hiszen nem is az az igazi baj, hogy nevetségessé tesszük magunkat, ami ennél sokkal nagyobb gond, hogy hisznek el ezután nekünk bármit is azok, akik látják, hogy egy szemenszedett hazugsággal állunk elő, méghozzá saját kútfőből?
Tisztázzuk: a rendőrség miért támasztja alá azt az eszement állítást, hogy idejön valaki hó-tisztán, priusz nélkül és a határátlépés pillanatától a súlyos bűnözői múltú testvére papírjait kezdi használni, talán fordítva lenne értelme, de így!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Miért néznek ennyire hülyének minket?
Az egész őrület azt a célt szolgálja, hogy a kormányzatnak ne kelljen ország-világ előtt szembenéznie azzal a megmagyarázhatatlan döntésével és annak egyik következményével, hogy szabadon engedett több ezer embercsempészt, akikről azóta sem tud semmit, hiszen ugyanúgy itt is lehetnek -kerítésen belül-, mint ahogy eleget is tehettek a kiutasításnak, vagy esetleg rászabadulhattak az Európai Unió más országaira.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ