Connect with us

Kerítésen túl

A politikus is emberből van – Boris a „paírtalan”

Boris
Megosztás

Boris Johnsont  eltanácsolták, amikor megpróbálta leadni szavazatát a csütörtöki választásokon, miután elfelejtette magával vinni a szükséges fényképes személyazonosságát igazoló dokumentumát.

„Volt miniszterelnök,” azt akárki mondhatja

A volt miniszterelnöknek azt mondták a szavazókör munkatársai, hogy személyazonosságának bizonyítása nélkül nem szavazhat a dél-oxfordshire-i rendőr- és bűnügyi biztos választáson. Az eset azért is volt különösen kínos Boris Johnson számára, mert a fényképes igazolvány bemutatásának követelménye a választási törvény előírása, amelyet 2022-ben vezetett be, amikor ő volt a Downing Street lakója.

A Választási Bizottság arra figyelmeztetett, hogy a törvény miatt több százezer embert kizárhatnak a szavazásból, ami szerinte aránytalanul nagy hatással lehet egyes csoportokra.

Második nekifutásra sikerült

Egy Johnsonhoz közel álló forrás megerősítette, a The Guuardien-nek hogy a politikus elfelejtette a fényképes igazolványt, de később szavazott. „Johnson úr konzervatívra szavazott” – tette hozzá egy szóvivő. Csütörtökön korábban ezt írta az X-en:

„A szavazóhelyiségek már nyitva vannak. Szavazz a konzervatívra!”

Ez azután történt, hogy a veteránügyi miniszter bocsánatot kért a volt katonáktól, akik nem használhatták veteránigazolványukkal.

Vita a törvényről

A Downing Street közölte, hogy „megvizsgálja” a vitatott szabályok megváltoztatásáak lehetőségét , amelyek szerint a szavazáshoz fényképes igazolvány szükséges, hogy a veteránok személyi igazolványai felkerüljenek az érvényes személyazonosító okmányok listájára.

A miniszter, Johnny Mercer egy veterán panaszára válaszolt, akit  egy szavazóhelyiségben elutasították.

„Sajnálom ezt. Az elfogadott személyazonosító formákra vonatkozó jogszabály még azelőtt megjelent, hogy a veterán személyi igazolványok idén januárban megjelentek. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a következő  választás előtt megváltozzanak”

– írta a Twitteren.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a kormány  szándékában áll a veteránok igazolványát felvenni az elfogadott személyi igazolványok listájára, a fegyveres erők tagjait szolgáló honvédségi igazolványokat már elfogadják.

Rishi Sunak szóvivője korábban azt mondta, hogy a Downing Streetnek nem volt aggálya a szavazói igazolványokkal kapcsolatban, és hozzátette:

„Nem akarjuk, hogy bárki elforduljon a szavazóhelyiségektől, azt szeretnénk, hogy mindenki szavazhasson. A legutóbbi önkormányzati választások tapasztalata szerint az emberek 99,75%-a sikeresen le tudta adni a voksát.”

„A törvény jogfosztó hatású”

A Választási Bizottság már tavaly arra figyelmeztetett , hogy nehéz felmérni, milyen következményekkel jár a fényképes igazolvány megkövetelése a szavazás előtt. Azt mondták, hogy a törvények aránytalanul nagy hatással lehetnek a szegényebb emberekre, a fogyatékkal élőkre és a kisebbségi etnikai származásúakra, és a törvény jogfosztó hatása nagy valószínűséggel arányosan nagyobb lesz egy általános választáson.

Ezeket olvasta már?

boris

Szerző