Koronavírus
A PSZ továbbra is az oktatási intézmények bezárását követeli
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is az oktatási intézmények mielőbbi bezárását követeli a koronavírus járvány miatt, és nem fogadja el, hogy a tanárok nem kaphatnának juttatást az iskolabezárás idejére – közölte az érdekvédelmi szervezet pénteken az MTI-vel.
Szemben Orbánnal
A PSZ közleményében Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott pénteki nyilatkozatára reagált. A miniszterelnök azt mondta, az iskolabezárás a tanév végét fogja jelenteni,
„akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat.”
Az érdekvédők – mint írták – azzal sem értenek egyet, hogy az iskolabezárás feltétlenül a tanév végét jelentené, hiszen a köznevelésről szóló törvény, illetve az idei tanév rendjét szabályozó rendelet több lehetőséget is kínál az elmaradt tanítási napok pótlására.
A törvény szerint akár hatnapos is lehet egy tanítási hét,
amikor pótolni lehet az elmaradt tananyagot.
A tanév rendjét szabályozó rendelet szerint pedig „az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2020/2021. tanítási évben történő feldolgozásáról.”
A szakszervezet megismételte előző napi sajtótájékoztatóján elhangzott álláspontját, azaz
az intézmények bezárása azért fontos, mert bár a fiatalok megbetegedési rátája alacsony, nagy veszélyt jelentenek vírushordozóként.
Ráadásul a pedagógusok és oktatásban dolgozók átlagos életkora magas, 48-50 év, az ő védelmük érdekében is szükséges az intézmények mielőbbi bezárása.
A PSZ ismét felhívja a döntéshozók és az intézményfenntartók figyelmét arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek ellátásáról (meleg ételhez jutásáról) gondoskodni kell a rendkívüli tanítási szünetben is.
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról