Ez a nap
A SZEF visszautasítja a közszféra létszámleépítését
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) visszautasítja a létszámcsökkentés lehetőségét a közszférában – közölte a szakszervezeti konföderáció kedden.
Százezer embert szeretne a MGYOSZ leépíteni
Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban a szakszervezet arra reagált, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint százezer embert kellene a közszférából leépíteni, és ezzel a létszámmal a versenyszféra munkaerőhiányát csökkenteni. A Nemzeti Versenyképességi Tanács keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárkózott el a felvetéstől.
15 ezer álláshely nincs betöltve
A szakszervezet szerint Magyarországon a foglalkoztatottak számához képest a közszolgálatban dolgozók aránya nem magas, a tényleges közszolgálati feladatot ellátó közalkalmazottak és köztisztviselők száma egyes területeken kifejezetten alacsony.
Jelenleg több mint 15 ezer álláshely nincs betöltve, jegyzők, orvosok, nővérek, óvónők, műszaki dolgozók, angol, informatika és matematika szakos tanárok hiányoznak.
Nemzetközi összehasonlítást is tartalmazó, átfogó elemzés kell
A szakszervezet szerint nem világos, hogy a közüzemeket, vállalatokat, valamint a közfoglalkoztatottakat is magában foglaló, összetett állami szférának mikor milyen részére gondolnak „a túlméretezettséget emlegető javaslattevők”. A közszolgáltatás nem bürokrácia és az államigazgatás az egész rendszernek csak egy része – olvasható szakszervezet nyilatkozatában.
A szakszervezet nemzetközi összehasonlítást is tartalmazó átfogó elemzést tart szükségesnek a közszolgáltatás fogalmairól, a közszolgálat helyzetéről, mert enélkül elfogadhatatlannak és társadalmi következményeit tekintve is veszélyesnek látja a megalapozatlan létszámleépítési felvetéseket.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….