Kerítésen innen
A társadalom peremén – Közel 200 vendég a debreceni ételosztáson
Hónap utolsó vasárnapja. Debrecen, Petőfi tér. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete –ahogy már több mint 13 éve teszi– vendégségbe hívta mindazokat, akik számára egy tányér töltött káposzta, friss kenyér is segítség hétvégén – osztotta meg szerkesztőségünkkel Tukoráné Kádár Ibolya egyesületvezető.
Megdöbbentő,
hogy az ország második legnagyobb lélekszámú városában–miközben mondják, száguld a fejlődésben Debrecen–mennyien élnek, élhetnek egyik napról a másikra, kiszolgáltatottan, szegénységben, nyomorban, kitaszítva a „gondoskodónak” fényezett településen. Ha ennek már a fele is igaz lenne, biztosan kevesebben szorulnának arra, hogy hétvégén ingyen ételért álljanak sorba. Pedig a sor most is olyan hosszú volt, hogy a Városházáról is látható volt.
Sokan voltak most is, rengetegen. Borzalmas érzés volt látni, hogy folyamatosan jöttek a debreceni szegények, kisnyugdíjasok, több gyermekes családok, az utcán élők. A 11.00-órai kezdés előtt fél órával már kiosztottunk 150 sorszámot Az étel osztás végére 185 nehéz sorsú embertársunk jutott meleg ételhez.
Tessék belegondolni:
közel 200 magyar ember, akik csak akkor lakhatnak jól a 21. században, Európa közepén, ha sorban állnak a civilek ételosztásán. Úgy gondoljuk, nagyon nincs ez rendben. Sajnos a társadalom peremére szorultak segítségkérését azok, akik tehetnének valami érdemlegeset, nem akarják meghallani. Meddig lehet még homokba dugni a fejüket?
A nyomor már nemcsak kopogtat az ajtón, itt van az országban, része a mindennapjainknak.
A panaszok áradatát nem soroljuk, hosszú órákig tehetnénk, de minek. Értelmetlen lenne, sajnos igaziból senkit sem érdekel. A mi vendégeink megtűrt páriák saját hazájukban, másodrangú állampolgároknak érzik magukat. Akik napjainkban a debreceni utcákon járnak láthatják, hogy a választási kampány jegyében egy párt teleszórta plakátokkal, molinókkal a várost. Mindezt valószínűleg közpénzből, nem gondoljuk, hogy a jelöltek saját zsebből finanszírozzák a nem csekély kiadásokat.
Úgy hisszük, abból a pénzből, amelyet ez a párt csak a plakátokra rákölt, a mi vendégeink az év minden napján napi háromszori ellátást kaphatnának, mert a plakátoktól még egyetlen éhes gyermek, felnőtt sem lakott jól.
A valóságtól annyira elrugaszkodott az a javaslat, hogy a kampányra szánt milliókat fordítsák a nincstelenek támogatására? Szerintünk nem! Mi már többet nem tudunk tenni, elkeseredettek vagyunk, mennyien kénytelenek órákat sorban állni azért, hogy meleg ételhez jussanak, Higgyék el, nem úri passzióból teszik.
Tisztelettel köszönjük mindenkinek a támogatását
Külön köszönjük a debreceni pékség segítségét, illetve annak a debreceni hölgynek a felajánlását, aki minden hónapban a térre hozta ajándékát a gyermekeknek. Az egyesület legközelebb 2024.május 26-án várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel. A Gyermeknap alkalmából a szüleikkel érkező gyerkőcöknek meglepetésekkel készülünk.
Tisztelettel várjuk az adományokat az ételosztásra, és a Gyermeknapra:
- Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS Élelmiszert –korlátlan mennyiségben–gyümölcsöt, burgonyát, almát, olajat, tisztítószereket, gyermekjátékokat, könyveket, édességet;
- Várunk a gyermekeknek számítógépet, laptopot;
- Várjuk debreceni éttermek, pékségek, élelmiszerüzletek, felajánlásait,
- Nagy tisztelettel kérjük a debreceni tehetős embereket segítsenek abban, hogy mind több rászorulót tudjunk megvendégelni. Nagy szükség lenne az adományaikra.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.: +36 30 9841 963 Átutalással:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:
Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2024
Aki teheti, adója egy százalékával is támogassa az egyesületet.
Adószámunk: 18994766—1—09
Hisszük, hogy mind több debreceni honfitársunk szíve nyílik meg, és egyre nagyobb számban lesznek azok, akik segítik az egyesület munkáját
Meggyőződésünk, hogy az emberi jóságra és szeretetre talán még soha nem volt olyan szükség szeretett hazánkban, mint napjainkban. A gyűlölködés, a kirekesztés nem vezet sehova. Egy kis melegségre és emberségre minden felebarátunknak szüksége van. Bízunk abban, mind többen hallják meg Ferenc pápa üzenetét:
„A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás, mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak.”
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….