Sport
A tetovált lány Wimbledon új bajnoknője
Marketa Vondrousova a szombati döntőben két szettben legyőzte a tunéziai Ons Jabeurt, és megszerezte pályafutása első Grand Slam-trófeáját.
A cseh Marketa Vondrousova nyerte a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a tunéziai Ons Jabeurt, és megszerezte pályafutása első Grand Slam-trófeáját.

Az már a finálé előtt biztos volt, hogy új női bajnokot avatnak a Church Roadon
Az észak-afrikai játékos egymás után második londoni fináléjára készült, tavaly három szettben kikapott a kazah Jelena Ribakinától, akit most a szerdai negyeddöntőben búcsúztatott. Emellett szeptemberben az amerikai nyílt bajnokságon is eljutott a végjátékig, de ott megállította őt a világelső Iga Swiatek. Idén Londonban viszont ismét kiharcolta magának az esélyt, hogy a sportág történetének első afrikai GS-győztese legyen.
A Tokióban olimpiai ezüstérmes Vondrousovának ez volt a második döntője Grand Slam-tornán – 2019-ben Párizsban kikapott az ausztrál Ashleigh Bartytól -, a WTA-sorozatban pedig a hatodik fináléja. Az eddigiekből négyet elveszített, egyetlen serlegét 2017-ben a svájci Bielben szerezte. Az elvesztett döntői között ott volt a 2019-es budapesti is, amelyen a belga Alison Van Uytvanckkal szemben maradt alul. A 24 éves játékos a világranglista 42. helyezettjeként nem kapott helyet a kiemeltek között, és Billie Jean King 1963-as menetelése óta ő lett az első nem kiemelt női döntős a füves pályás GS-viadalon.
A balkezes Marketa Vondrousova férje az eddigi két hét során nem volt jelen a brit fővárosban, ám – mint a játékos elmesélte – miután találtak valakit, aki vigyáz a macskájukra, szombaton már Stepan Simek is ott ült felesége páholyában.
Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, 2015 óta ötször találkoztak, háromszor a prágai teniszező nyert. Az idén eddig kétszer csaptak össze, és az Australian Openen, valamint Indian Wellsben is Vondrousova ünnepelhetett.
A hatodik csata első játszmája meglepően sok fogadópontot és öt bréket hozott, főleg Ons Jabeur teniszezett nagyon idegesen, sokat hibázva. A tunéziai játékos saját adogatásai után alacsony százalékban nyert pontot, de mivel fogadóként jobb teljesítményt nyújtott, 4:2-re elhúzott. Vondrousova ezt követően megnyugodott, rendezte játékát, szinte minden labdát visszatett a pályára, és mivel riválisa ezt követően is sokat rontott, az utolsó 17 labdamenetből 15-öt megnyerve behúzta a nyitófelvonást.
A második szett is a cseh teniszező gyors brékjével indult, de Jabeur – aki ismét kezébe vette az irányítást – egymás után három játékot nyerve fordított. Vondrousova 3:3-nál azonban egyenlített, majd miután 4:4-nél újra elvette tunéziai ellenfele adogatójátékát, kiszerválta a mérkőzést, és pályafutása legnagyobb sikerét a földre rogyva ünnepelte.
A prágai teniszező Wimbledonban korábban még a második fordulón sem jutott túl, de most – Petra Kvitova és Jana Novotna után – a harmadik cseh játékos lett, aki diadalmaskodott a füves pályás versenyen, ráadásul a viadal történetében ő lett az első nő, aki nem kiemeltként emelhette fel a trófeát.
Jabeur ezzel szemben harmadik GS-fináléját is elveszítette.
Wimbledon
Női egyes, döntő:
Marketa Vondrousova (cseh) – Ons Jabeur (tunéziai, 6.) 6:4, 6:4
(MTI)
Camila Giorgi először játszik a Római Teniszakadémián
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….