Connect with us

Sport

Fábián Bettina elégedetlen, Olasz Anna magának bizonyított

Megosztás

Fábián Bettina 9., Olasz Anna pedig a 12. helyen végzett a nyílt vízi úszók női 10 kilométeres versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Megosztás

Fábián Bettina 9., Olasz Anna pedig a 12. helyen végzett a nyílt vízi úszók női 10 kilométeres versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A Momocsi Beach Parkban kialakított pályán 6 kört kellett teljesítenie az 59 fős mezőnynek

A két magyar az első kör végén a mezőny közepén úszott, az első „itatásnál” óriási volt a tolongás.

Komoly szökésre senki sem vállalkozott, így az élmezőny együtt haladt a perzselő napsütésben, amelyet nagyjából a táv felénél egy rövid időre óriási eső váltott fel. A hirtelen jött időjárás-változás szó szerint felkavarta az állóvizet, és a versenyzőknek egyre nagyobb hullámokkal kellett megküzdeniük.

Az eső amilyen gyorsan jött, annyira gyorsan el is állt, és pillanatok alatt visszatért a pusztító hőség. A magyarok közül Olasz kapcsolt látványosan nagyobb tempóra, és felzárkózott az élmezőnybe.

A negyedik kör végére a frissítéshez nagyjából 20 versenyző egyszerre esett be, köztük a két magyarral, az élen pedig a tavaly junior világbajnok, a budapesti felnőtt vb-n nagymedencében 1500 méteren ezüstérmes amerikai Katie Grimes haladt.

Az utolsó kör „becsöngetésénél” még mindig szoros volt a küzdelem, a két magyar egymás mellett, a 11. és a 12. helyen kezdte meg a hajrát.

Az utolsó 1000 méteren öten elléptek a többiektől, majd a német Leonie Beck még egy sebességgel feljebb tudott kapcsolni, és így a tavaly a Lupa-tavon szerzett ezüstje után most világbajnoki címet nyert. A második az ausztrál Chelsea Gubecka lett, míg a bronzról célfotó döntött három egyszerre érkező úszó között, a dobogó harmadik fokára végül Katie Grimes állhatott fel. Ezen a viadalon az első három szerzett olimpiai kvótát.

Fábián Bettina
A 9. helyen végzett Fábián Bettina a női nyílt vízi úszás 10 km-es versenye után a vizes világbajnokságon Fukuokában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Nem vagyok elégedett, jobb eredményre számítottam. Nem olyan versenyzők előztek meg a végén, akik sokkal jobban úsznak. Egyszerűen beszorítottak, nem tudtam előretörni. Talán túlságosan is udvarias voltam, szerettem volna kimaradni a verekedésekből, ezért több embert is elengedtem, így az utolsó körben vagy tíz úszót meg kellett még előznöm, hogy jobb eredményt érjek el. Nem tudtam magamból kihozni azt, amit akartam”

– értékelt kissé csalódottan az MTI-nek Fábián Bettina, aki megjegyezte, az 5 kilométeres versenyben óriási verekedésre számít, amire valami „jó kis bokszolós filmmel kellene hangolódnia”.

Olasz Anna arról beszélt, hogy kettős érzés van benne, hiszen a verseny előtt a legjobb nyolc volt a célja, és közben végig azt érezte, hogy ez teljesen reális lehet.

„Nagyon jól össze volt rakva az egész, mindent úgy csináltam, ahogyan kell, viszont őszintén bevallom, a végén egyszerűen nem vettem észre, hogy elment az eleje. Volt egy nagyobb hullám az egyik bójánál, ami miatt nem láttam őket, és egyszer csak elöl voltak”

– mondta a magyar versenyző, aki még azon is könnyedén túl tudta magát tenni, hogy a tervezett kettő helyett csak egyszer tudott frissíteni, mivel a harmadik kör után az egyik riválisa megitta az üdítőjét.

Olasz Anna
Olasz Anna a női nyílt vízi úszás 10 km-es versenyében a vizes világbajnokságon Fukuokában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A szegediek kiválósága érzelemdús nyilatkozatában elmondta, az egész eddigi szezonja borzalmas volt, és két nappal ezelőtt még úgy érezte, hogy itt a vége.

„Tegnapelőttig azt gondoltam, nekem ennyi volt az úszás, nincs itt keresnivalóm. Februárban a medencés országos bajnokságon ezen a távon az életemért küzdöttem, ott ha valaki azt mondja, itt 12. leszek, annak nagyon örültem volna. Picit csalódott vagyok azért, de bebizonyítottam magamnak, hogy nem vagyok olyan rossz úszó”

– mondta Olasz Anna, aki edzőjével, Gellért Gábor szövetségi kapitánnyal, sportpszichológusával és a barátaival is „kibeszélte a dolgokat”.

Gellért Gábor a versenyt követően elmondta, mindkét lányt a nyolcba várták előzetesen, ez az utolsó körig rendben is volt, de egy taktikai hibát vétettek azzal, hogy nem vették észre az élmezőnyt, amely ellépett.

Hozzátette, elég lassú verseny volt egy egykörös hajrával, ami nem feltétlenül kedvezett a két lánynak, akik inkább tartósan képesek gyorsabb tempót tartani.

„Azáltal, hogy ennyire sokáig együtt volt a mezőny, rengeteg volt a testi kontaktus, ami egész biztosan sokat kivett belőlük” – fűzte hozzá a kapitány, aki szerint a vasárnapi férfiversenyen a legjobbak, köztük Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, ennél jóval hamarabb el fognak úszni a mezőnytől.

Nyílt vízi úszás, női 10 km, világbajnok

Leonie Beck (Németország) 2:02:34.0 óra
2. Chelsea Gubecka (Ausztrália) 2:02:38.1
3. Katie Grimes (Egyesült Államok) 2:02:42.3
…9. FÁBIÁN BETTINA 2:03:15.2
..12. OLASZ ANNA 2:03:16.9

Forrás: MÚSZ / MTI

Junior úszó Eb: Pádár Nikolett két aranyérmet nyert szerdán

Szerző