Connect with us

Bulvár

Aki a gint szereti… – A nagy NÉBIH teszt

gin
Megosztás

A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján, ezért az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárás indult, a bírságok kiszabása folyamatban van, amelyek együttes értéke megközelítőleg 5 millió forint lesz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Összehasonlító vizsgálat

A Nébih szakemberei a nagyobb kereskedelmi láncok választéka alapján összesen 27 terméket hasonlítottak össze, 18 gin és 9 London gin megnevezésű italt, amelyek közül 20 külföldi, 7 pedig magyar előállítású volt.
A laboratóriumi szakértők a termékek alkohol-, metanol- és cukortartalmát ellenőrizték.
A tesztben szereplő ginek alkoholtartalma – címkéjük szerint – 37,5 és 46 térfogatszázalék közötti volt. A laboratóriumi vizsgálatok alapján egy termék alkoholtartalma nem érte el a termékkategóriára előírt minimális 37,5 térfogatszázalékot.

Na és a metanol?

A ginek esetében fontos a metanoltartalom (metil-alkohol, faszesz) ellenőrzése is, ugyanis ennek mennyisége utal a gin előállításához használt mezőgazdasági etil-alkohol finomságára. A laboratóriumi mérések szerint egy gin metanoltartalma meghaladta a rendeletben meghatározott határértéket. A termék borpárlatot tartalmazott a kiszerelés és a gyártmánylap szerint is, azonban a ginek esetében ez az összetevő nem engedélyezett. Az érintett termékek gyártójával szemben hatósági eljárást indítottak az ellenőrök, és megtiltották a problémás ginek forgalmazását.

Mert írva vagyon (a cimkére)

A hatósági felügyelők elvégezték a ginek jelölésvizsgálatát is. Ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – mint például a megnevezés, a nettó mennyiség, a tényleges alkoholtartalom vagy a tételazonosító – helyesen szerepelnek-e a címkéken, valamint az egyéb jelölési elemek megfelelnek-e a vonatkozó kritériumoknak.
Az egyik magyar előállítású gin címkéjén nem tüntették fel a származási országot, ugyanakkor a termék megnevezése, a megjelenített grafikai elemek, valamint a használt színek egyaránt arra engedtek következtetni, hogy külföldön állították elő az italt.
Egy másik gin címkéjén – amelynek az alkoholtartalmával is gond volt – a „finest destilled” kifejezés szerepelt. Ez arra utal, hogy különleges eljárással készült az ital, azonban a gyártmánylap ezt nem igazolta, továbbá a termék a desztillált ginekre vonatkozó előírásnak sem felelt meg.

A verseny és eredménye

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, amelyen szakértők és laikusok pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a gin megnevezésű italok közül a dobogó legfelső fokára a Larios 12 Premium Gin Mediterránea került, második helyen a Zimek Mediterrán Gin végzett, míg harmadikként a Steam-Brew Original Dry Gin zárt. A London ginek versenyében első helyezett lett a Tanqueray London Dry Gin, a dobogó második fokán a Beefeater London Dry Gin végzett, míg a harmadik helyet a London Hill London Dry Gin érdemelte ki – közölte a Nébih.

Jó, jó, de mi is az a gin?

A gin egy égetett szeszes ital, amely olyan semleges ízű alkoholpárlatból (legtöbbször gabonaszeszből) készül, amit a közönséges boróka tobozbogyójával vagy annak kivonatával ízesítenek. Olykor sok más fűszert is felhasználnak, de ízében mindig a boróka dominál. Eredettől függően sokféle típus létezik, de alapvetően kétféle gint különböztetnek meg. A desztillált gin készítésekor a szeszbe borókabogyót és egyéb fűszereket áztatnak, majd újra lepárolják. Ezután pedig esetenként tiszta alkoholt, kevés cukrot, és ízanyagokat adnak hozzá. A kevert gin készítésekor valamilyen semleges szeszt kivonatokkal vagy aromákkal ízesítenek. A gin alkoholtartalma az Európai Unióban ahogy azt feljebb is írtuk: legalább 37,5%  térfogat százalék. (Wikipédia)

Mint minden alkoholt a gint is csak mértékkel érdemes fogyasztani, mert az alkoholizmus és a túlzott szefogyasztás komoly veszélyt jelet, nem csak a fogyasztóra, de a környezetére is.

Ha úgy érzi, hogy Ön vagy rokona, ismerőse segítségre szorul keresse az AA-val (Anonim alkoholisták) a kapcsolatot.

Ezeket olvasta már?

gin

Szerző